Aktuális

Árpád legyőzte a z OTP-t a hitelvitában

Huszti Zoltán

Létrehozva: 2012.04.27.

Perek sora indulhat a bankok ellen, miután a devizahiteles Kásler Árpád jogerősen pert nyert a legnagyobb lakossági bankkal szemben. A férfi azt mondta: nem csak csatát, háborút is nyerni akar.

 

Reményt adhat volt és jelenlegi devizahiteleseknek is Kásler Árpád és neje. A házaspár négy év küzdelem után tegnap jogerősen pert nyert az OTP Bankkal szemben. A Szegedi Ítélőtábla másodfokon megerősítette: tisztességtelen, hogy a bank vételi árfolyamon folyósította a hitelt, majd a törlesztést eladási árfolyamon számolta, hiszen tényleges deviza-adás-vétel nem történt. A jogerős döntés visszamenőlegesen érvényes, így a bank köteles visszatéríteni az adósnak a különbözetet.
– Becslésem szerint 300-500 ezer forint körüli összeget kapunk a banktól, ekkora különbség gyűlt össze az évek alatt. Ha viszont nem születik meg ez a döntés, a tizenöt évre felvett hitelünk esetében a veszteségünk milliós nagyságúra rúgott volna – mondta el a Borsnak Kásler Árpád, aki svájci frankban kapott hitelt. Ő a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke, így sokakat ismer, akik hasonló cipőben járnak. Eddig legalább százötvenen indítottak hasonló pert. Arra a kérdésünkre, mit tanácsol az érintetteknek, Kásler azt mondta: – Mielőtt perre mennének, várjanak egy kicsit, mert elképzelhető, hogy a bankok maguktól megoldást ajánlanak. Ha ez megtörténik, legyenek óvatosak, ne hagyják, hogy a pénzintézetek jóváírják a különbözetet a tőketartozásból, inkább utaltassák ki maguknak a pénzt, amit közvetlenül a családjukra fordíthatnak.

A szegedi ítélet persze nem jelenti azt, hogy automatikusan minden hitelesnek visszajár a pénz, ha a bank hasonló árfolyammegoldást alkalmazott vele szemben. Kártérítési igényét mindenkinek külön kell jeleznie és érvényesítenie, és elvben még az is előfordulhat, hogy egy másik bíróság más döntést hoz. Kásler szerint az sem kizárt, hogy jogszabállyal rendezik a kérdést, mert 700-800 ezer devizahiteles lakás-, és közel ugyanennyi autótulajdonos rohamától megbénulna az igazságszolgáltatás. Kásler perében nem az egyéves fogyasztói ­el­évülési időt vette alapul a bíróság, évekre visszamenőleg vizsgálták az ügyét, ami azt jelenti, hogy olyanok is visszaperelhetik az árfolyam-különbözetet, akik már kifizették a hitelüket.

– Hittem a győzelemben. Ez jelentős csata volt, de a háborút is meg akarom nyerni – mondja Árpád, és most a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF) pereli be. – Ennek az állami szervnek lett volna a feladata, hogy engem és sok száz­ezer érintettet megvédjen a bankok visszás eljárásától. Ők ezt nem tették meg, nekem kellett kiállnom a saját igazamért. Ezért felelniük kell! – mondja Kásler, aki a kaslerarpad.hu honlapon ad tanácsot a hiteleseknek.
Az ügyben a Bors több kérdést is feltett az OTP Banknak. Hány ügyfelüknél történhetett hasonló, eltérő árfolyamú hiteltörlesztés és -folyósítás? Tervezik-e, hogy ezek után az érintetteknél automatikusan jóváírják a különbözetet? Gáspár Bence, az OTP Bank kommunikációs osztályvezetője türelmünket kérte a válaszokkal kapcsolatban. „Felhívom ugyanakkor a figyelmét, hogy Kásler Árpád csupán egy témában nyert másodfokon, a bíróság a kezelési költség devizában való elszámolását indokoltnak ítélte, az ezzel kapcsolatos panaszt elutasította. A teljes képhez hozzátartozik továbbá, hogy a per számos különböző témában indult, ezek közül kettő kivételével mindegyiket elutasította a bíróság első fokon, másodfokon pedig egy további kifogás bizonyult jogtalannak.”

Kopik Tamás, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzője szerint a jogerős bírósági ítélet után hatalmas összeg lehet a tét.
– Egy egyszerű példán szemléltetve a bíróság azt a gyakorlatot minősítette törvénytelennek, hogy százforintos árfolyamnál a bank 99 forintos vételi árfolyamon adott hitelt, törleszteni viszont már 101 forintos eladási árfolyamon kellett – mondja lapunknak Kopik, aki szerint elég nagy csapás lenne a bankokra, ha az összes devizahiteles perelne. – Ha ezt a kétszázalékos árfolyamkülönbséget nézzük, akkor ezermilliárdonként 20 milliárdot kéne a bankoknak visszafizetniük a devizahiteles ügyfeleknek.
A jogszabályok szerint 2010 decembere óta a bankok legfeljebb középárfolyammal számolhatnak, de a bíróság most azt mondta ki, hogy azzal az árfolyammal kell számolni, amelyiken a hitelt folyósították, mégpedig visszamenőleges hatállyal.
Arra a kérdésünkre, hogy a kormány foglalkozik-e a kérdéssel a várható tömeges perekre való tekintettel, Hajdu Petra főosztályvezető, a kormányszóvivő sajtófőnöke annyit mondott: amíg nem ismerik az ítélet szövegét, addig nem foglalkoznak a témával, az legközelebb a szerdai kormányülésen kerülhet szóba. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145965_auto_resized.jpg
origo.hu

Norris először, Hamilton két és fél év után nyerhet - az F1 Kínai Nagydíj sprintfutama élőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591017
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591017
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591017
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591017
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól