Aktuális

Szabadon él a magyar Fekete Angyal

M. G.

Létrehozva: 2012.04.29.

Magyarországon jelenleg csak az önkéntes passzív eutanázia az engedélyezett, az orvos tevékenysége tehát nem okozhatja a beteg halálát. A vita újra és újra fellángol a témában, különösen hevesen, ha olyan apropója van, mint F. Tímea esete.

Hat év után, harmincévesen szabadult a börtönből a Fekete Angyalként elhíresült nő, akit 11 év börtönre ítéltek. A volt nővért több emberen elkövetett emberölés kísérletéért és négyrendbeli foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt ítélték el 2003-ban. Tímea a bíróságon végig azt ismételgette, segíteni akart a végső stádiumban lévő, szenvedő betegeken a Nyírő Gyula Kórházban. Tulajdonképpen – állította – aktív eutanáziát végzett. A betegek kifejezett kérésére morfint, illetve Seduxen és kálium keverékét juttatta a vénájukba. A vád szerint heten kaptak ilyen injekciót. A Fekete Angyal az ítélethirdetés előtt visszavonta a vallomásait, mint mondta, mindent csak kitalált. Tímea szülei utoljára 2005-ben nyilatkoztak a sajtónak. Erzsébet, az édesanyja ártatlannak tartja lányát. – A lányunk kóros hazudozó. Ezt derítette ki az igazságügyi pszichológus is – állította Erzsébet. A nővér azóta elhunyt ügyvédje, dr. Szőgyényi József szerint Tímea valóban Münchausen-szindrómás, emiatt védhetetlen ügyfél volt. A Fekete Angyal büntetéséből jó magaviselete miatt engedtek.

­Dr. Márkus Attila Szándékos morfintúladagolás Magyarországon címmel 2011 áprilisában megjelent írásában az áll: „Egy magyar kórházi osztályon folytatott gyakorlatot mutatunk be. Az ismertetett eljárás lényege, hogy olyan daganatos betegeknél, akiknek gyógyulása esélytelen, és várhatóan két-három héten belül bekövetkezik a vég, a fájdalomcsillapításhoz szükséges morfinadag négy-ötszörösével érik el, hogy néhány órán belül kómába essenek, s néhány napon belül meghaljanak.” A szerző szerint előfordult, hogy hibáztak az orvosok, s túl korán, a beteg túl jó általános állapota mellett rendelték el a morfin túladagolását. Ennek az lett a következménye, hogy a beteg hozzászokott, és akkora adagokat kapott, hogy a kórház raktára után kifogyott a gyógyszer-nagykereskedő, majd a gyógyszergyár morfinkészlete is. Ezt követően álltak át a 10–20 ampullánként adagolt nyugtatókra, míg végül meghalt a beteg. Olyan is előfordult, hogy a folyamat során a beteg felébredt a kómából, s erre az orvost leszidta a felettese: hogyan hagyhatta ezt? Műhibaként kezelték tehát, ha öntudatra ébredt a morfinos beteg. A cikkben az is olvasható, hogy orvosi megbeszéléseken Márkus Attila meggyőzésére annyit mondtak: „kellemetlen dolog meghalni”.

Mint kiderült, az írás az Uzsoki Kórházról szól, s a rendőrség novemberben immár amiatt is nyomozni kezdett, mert az eseteket dokumentáló iratok egy része eltűnt. Két hónappal később azonban a papírok megkerültek, az ügynek pedig nincs gyanúsítottja.

A kórház tavaly decemberben tartott sajtótájékoztatóján dr. Golub Iván, az Uzsoki főigazgatója azt közölte: egyértelmű, hogy csak le akarják járatni a kórházat. – Az első, tíz órán át tartó házkutatás során derült ki számunkra is, hogy a dokumentumok eltűntek. Ezt követően lett biztos számunkra, hogy az intézmény ellen szándékos támadást intéztek. Hiszen senki másnak nem állhatott érdekében eltüntetni azokat az iratokat, csak annak, aki besározta a kórházat – jelentette ki a főigazgató, hozzátéve: már csak azért is biztosak ebben, mert 2005 előttről nem hiányzik egyetlen dokumentum sem, egyedül a 2008-asok közül tűnt el 12 darab. A botrányt kirobbantó cikk szerzője, dr. Márkus Attila pedig 2005 és 2007 között dolgozott az Uzsoki egyik sebészeti osztályán.

Mi a kegyes halál?

Annak ellenére, hogy az eutanáziának nincs egységesen elfogadott meghatározása, vitathatatlanul ide sorolható, ha a beteg érdekében az orvos a gyógyíthatatlan (és halálos) páciensét halálba segíti, életfenntartó beavatkozásokat megszüntet, illetve elmulaszt. Ez történhet a beteg kérésére (önkéntes eutanázia) és beleegyezése nélkül, ha már nincs megkérdezhető állapotban (nem önkéntes eutanázia). Passzív eutanázia esetén az orvos nem kezeli a beteget (például nem éleszti újra), illetve beszünteti a kezelését (például lekapcsolja a lélegeztetőgépet), s ezzel engedi meghalni. Aktív eutanázia esetén pedig az orvos olyan tevékenysége okozza a beteg halálát, amelytől egészséges ember is meghalna (például halálos injekció). Ettől eltérő eset, amikor az orvos segítséget nyújt a beteg öngyilkosságához, például az ehhez szükséges szer átadásával.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715018419
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715018419
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192924_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715018419
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715018419
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715018419
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?