Aktuális

Francois Hollande az új francia elnök

Bors/MTI

Létrehozva: 2012.05.06.

Sarkozy az első becslések szerint megbukott. A leköszönő államfő 46,7-48,1 százalékot ért el. Ismét a baloldalé a hatalom Franciaországban.

 

A francia televíziók tették közzé az első becsült adatokat, amely szerint a szocialista jelölt, Francois Hollande biztosan megnyerte a francia elnökválasztást. Nicolas Sarkozy kevesebb mint 4 százalékkal maradt le mögötte. Hollande győzelme egyet jelent a francia baloldal hatalomra kerülésével.

A francia csatornák választási műsoraiban nyilatkozó kormánypárti politikusok egyöntetűen kiemelkedő elnökként beszéltek a leköszönő államfőről és összefogásra kérték fel a jobboldalt az egy hónap múlva esedékes parlamenti választások előtt, valamint annak a reményüknek adnak hangot, hogy az új baloldali államfő szembe tud majd nézni azokkal a kihívásokkal, amelyekkel a gazdasági válság miatt kell szembesülnie. 
Sarkozy később, hívei előtt tartott beszédében utalást tett arra, hogy a jövőben másfajta feladat várja, de azt nem mondta ki egyértelműen, hogy visszavonul a politikától. Az elnöki hivatal átadására legkésőbb május 15-én kerül sor.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek