Dobermann vs kígyó
A 17 hónapos Charlotte Svillicic a ház udvarán játszott, amikor a család dobermannja vicsorogni kezdett. Ezt követően megpróbálta a kislányt odébb lökdösni. Mivel a gyerek nem mozdult, a kutya felkapta, és pelenkájánál fogja a hátára dobta, mint egy rongydarabot. A kígyó épp ekkor mart az állat mancsába. Khan ezzel egy halálos harapástól mentette meg a kislányt. Az udvarra betévedt kígyó ugyanis a világ harmadik legveszélyesebb fajtájához tartozott. Természetesen Khan azonnal megkapta az ellenanyagot, és ma is a család kedvence.
Felhívta a 911-et
Joe Stalnaker már 8 hetes kölyök korától tanította németjuhászát, hogy a fogával hogyan kell megnyomni a telefon gyorshívó gombját. Abba ugyanis a segélyhívó száma, a 911 volt beprogramozva. Ez az előrelátás mentette meg a férfi életét. Amikor Buddy 18 hónapos volt, gazdája agyérgörcsöt kapott. Szerencsére az eb rögtön tudta, hogy mit kell tennie, és a rohamtól lebénult férfi helyett telefonált. Stalnaker száma és lakcíme már ismert volt 911-nél, tudták, ha az állat nyüszítését hallják, azonnali segítségnyújtásra van szükség. A mentők néhány perc alatt kiérkezett, de már eszméletlenül találták a férfit. Kutyájának köszönhetően azonban kétnapos kórházi kezelés után hazatérhetett. "Buddy függetlenséget ad nekem" - mondta később Stalnaker. "Ő a legjobb barátom, nem kérdés. Ő mindig ott van, és csak remélem, hogy szerethetem annyira őt, mint ő engem."
Nem Buddy az első 911-et tárcsázó kutya. 1996-ban, egy ír szetter telefonált segítségért, amikor gazdájának a lélegeztető gépe elromlott, 2004-ben pedig egy rottweiler nemcsak telefonál, hanem be is engedte a rendőröket, mert lebénult gazdája kiesett a tolószékből.
Légzést figyelő papagáj
A 2 éves Hannah Kuusk megfulladt volna, ha nincs ott Willie, a kvéker papagáj. „Míg én a fürdőszobában voltam, Willie elkezdett őrülten sikoltozni, és csapkodni a szárnyaival” - mesélte a gyerek bébiszittere, aki egyben a madár tulajdonosa is. „Willie újra és újra ismételte a rikoltozást a baba fölött. Kijöttem a fürdőből, és láttam, hogy Hanna arca elkékült.” A Heimlich fogással a bébiszitter megmentette a kislány életét, de azt mondja, a madár az igazi hős.
Szén-monoxid-jelző macska
A gázüzemű vízszivattyú elromlott, és szén-monoxid szivárogni kezdett a Keesling család otthonában, miközben mindenki aludt. Winnie, a macska hangosan nyávogni kezdett. „Szinte kiabált”- emlékezett vissza Cathy Keesling. „Amikor felébredtem, szédültem és hányingerem volt. A férjemet és a fiamat nem tudtam felkelteni, ők már eszméletlenek voltak.” Hála Winnie riadóztatásának Cathy még képes volt felhívni a 911-et, és segítséget kaptak mielőtt tragédia történt volna.
Segítségért siető németjuhász
Amikor Ben Heinrich alaszkai műhelyében tűz ütött ki, a férfi annyit mondott a kutyájának: menj, hozz segítséget! Buddy a németjuhász pedig elrohant az erdőbe, majd hamarosan visszatért Terrence Shanigan kapitánnyal, aki kihívta és irányította a tűzoltókat. Buddynak nem ez volt az első hőstette, már 6 hetesen (!) megmentette gazdáját, amikor medvék jelentek meg a tóparton, ahol éppen Heinrich halászott.
Kutya vs. róka
2009 januárjában a 10 éves Maxim Kurguzov oroszországi otthonuk udvarán játszott, amikor bement egy róka. A vörös bundás igen éhes lehetett már, mert megölte az összes csirkét, és a gyerek ellen fordult. Shrek, a család kutyája azonnal gazdája segítségére sietett, és a gyerek felé ugró róka elé vetődött. A kutya fejét a vadállat több helyen megharapta. Közben Maxim apja is az udvarra ért, felkapta a fiát, majd elkezdte fotózni a kutya és a róka 25 perces küzdelmét…
Fegyveres bűnöző vs. kutya
Roberta Trawick a díványon ült otthonában, amikor egy fegyveres behatolt a házba, és azt parancsolta neki, feküdjön a földre. A család kutyája, D-Boy azonnal megjelent a nappaliban, és rávettette magát a támadóra. A férfi három lövést adott le, ebből kettő az állat koponyájába fúródott. D-Boy azonban nem adta fel a küzdelmet, üldözni kezdte a fegyverest, aki végül elmenekült. "A kutya megmentette a családomat és az én életemet” - mondta Trawick. "D-Boy nélkül az a fickó lelőtt volna minket.'' A Trawick család a betörés előtt három hónappal mentette meg a kutyát egy bántalmazótól…
Könnyek és ováció fogadta a magyar Attraction előadását, és most mindenki rájuk fogad.
A Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. fotókat közölt arról, milyen legyen belül a nemzeti trafik.