Celeb

Hernádi: amatőr volt a fehér Puzsér

T. D.

Létrehozva: 2012.05.14.

Fehér Puzsér – így nevezte magát a legutóbbi adásban a Csillag születik legszigorúbb ítésze. Hernádi Judit szerint az egész műsor alatt gúnyosan bájolgó kritikus amatőr módon viselkedett.

 

Fehér gúnyát és ezzel együtt tőle szokatlan szerepet öltött magára Puzsér Róbert a Csillag születik legutóbbi adásában. A megmondóember ezúttal végig bazsalygott, rendre meglepően magas pontszámokat osztott, általában építően kritizált, de még a keményebb bírálatait is negédes szavak mögé rejtette. Hernádi Judit szerint az effajta színjáték helytelen viselkedésmód egy zsűritagtól, ráadásul a kivitelezés amatőr volt.

– Nem voltam elégedett a Fehér Puzsér ötletével. Ez egy szerep volt, amit én marhaságnak tartok, és nem is értek vele egyet. Robi gúnyos akart lenni, de a gúny nem jó fegyver. Azt gondolom, hogy a zsűrizésben nem szabad szerepet játszani. Itt nem az a lényeg, hogy az ember szereplő legyen, és róla szóljon a show. Nekünk a szereplőket és a közönséget kell szolgálnunk. Én sem egy szerepet játszom – kommentálta kollégája viselkedését Hernádi.

– A Fekete Puzsérral jóban vagyok, mert az tényleg ő. Azzal sem értek mindig egyet, de az legalább valódi. Ráadásul, és ezt szeretném hangsúlyozni, ha valaki eljátszik egy szerepet, akkor azt csinálja már jól! Az amatőr módon nem jó. A professzionizmust nem szerencsés összekeverni az amatőrizmussal – mondta ítésztársa színjátékával kapcsolatban a színművésznő. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713582312
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145786_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713582312
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713582312
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713582312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában