Celeb

Stone elvonóra juttatta Douglast a szex miatt

Brugós Bernadette

Létrehozva: 2012.05.15.

Szexleckék a moziból 2. rész - Zavarbaejtő, izgató, pikáns. Ilyen egy igazi erotikus filmjelenet. Sorozatunk második részéből megtudhatják, hogyan kavarta fel a hollywoodi állóvizet az Elemi ösztön című erotikus thriller.

 

Paul Verhoeven filmjét 1992. március huszadikán mutatták be a tengerentúli mozikban, de már a premier előtti hónapokban, homoszexuális aktivisták százai vonultak ki az utcára tüntetni ellene, azzal fenyegetve a producereket, hogy nyilvánosságra hozzák a sztori végét, ha nem változtatnak a forgatókönyvön. Az háborította fel őket, hogy a filmben szereplő gyilkosok leszbikusok, s a tüntetők szerint ez rossz fényt vetett a homoszexuális társadalomra.

Másoknak a Sharon Stone által alakított figura egyszerűen csak izgató, bonyolult és ellenállhatatlanul szexi volt. A színésznő örökre beírta magát a filmtörténelembe legendás mozdulatával: úgy tette szét, majd zárta össze hosszú combjait a felajzott nyomozók szeme láttára, hogy nem viselt bugyit.

– Szó szerint sokkolt a jelenet, amikor viszontláttam a mozivásznon. Igazán naturálisra sikeredett. A Los Angeles-i bemutatón hátrafordultam, mert látni akartam a nézők arcát, mindenkinek tátva maradt a szája – mondta Sharon Stone, akit Catherine Tramell szerepe repített az igazi hollywoodi csillagok közé. – Egy péntek estén mutatták be az Elemi ösztönt. Odáig éltem a megszokott életem, de másnapra minden megváltozott. Testőrt kellett fogadnom, mert ha kiléptem a házból, egyszerre hat férfi eredt a nyomomba, reggelente pedig szerelmeslevelek százai hevertek a küszöböm előtt – emlékezett vissza a színésznő.

De nemcsak Sharon életét változtatta meg gyökeresen a film, amelyben egymást követték a fülledt erotikával teli jelenetek, hanem Michael Douglasét is. A legenda szerint a film leghevesebb szexjelenete döbbentette rá, hogy szexfüggő, ennek hatására vonult rehabilitációs központba néhány héttel a bemutató után. Az ágyjelenetben Catherine véresre karmolja Curran nyomozó hátát, aztán fehér selyemkendővel kikötözi az ágyhoz, közben hevesen csókolóznak, a fejük felett hatalmas tükör, végül csendesen, ölelkezve nyugszanak meg.

– Apám csak nevetett. Viccesnek találta a dolgot, azt mondta, ő is szexmániás, biztos tőle örököltem. De én nagyon szégyelltem magam. Tudtam, hogy ez nem tréfa. Az egész életemet, a karrieremet is tönkretehette volna – mondta Douglas.

(Folytatjuk)  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713528613
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713528613
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713528613
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713528613
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”