Aktuális

Kolbásszal felejt Schmitt

Bors

Létrehozva: 2012.05.19.

Elnökként exkluzív budai éttermeket látogatott, ­lemondása után viszont egy hurkázó pultjánál fogyasztja ebédjét Schmitt Pál. Az államfői tisztségből két év után távozó olimpikon testőrök nélkül tért be a Fény utcai piac közelében található hentesüzletbe.

Még a pazar, Béla király úti rezidencián lakik, ám előfordul, hogy csak hentesboltban ebédel Schmitt Pál leköszönt ­elnök. Legutóbb csütörtökön tett így. Az olimpikon a pult mellett állt, sült kolbászt kért mustárral.

A külsőségekkel láthatóan nem törődve, lábán barna, bőrfonatos cipővel, farmerban, pulóverben, nyitott széldzsekit viselve elegyedett szóba a kiszolgálóval. S bár élete végéig jár neki az elnök úr megszólítás, Pali bácsinak hívták, miközben a mindent elöntő korrupcióról kérdezték. Látszott, gyakran fordul meg itt. Schmitt kissé megtörtnek tűnt, láthatóan megviselték az elmúlt hónapok ­törté­nései.

Közvetlen volt, ám csak szűkszavúan felelt a kérdésekre. Egyedül volt, testőrségéről ugyanis már hetekkel ezelőtt lemondott. Gyorsan, ám jóízűen evett, majd sebtiben távozott. Ebédje néhány száz forintba került. A személyzetet azonban hiába kérdeztük, nem kívánt Schmittről nyilatkozni.

Schmitt április 2-án jelentette be távozását. Az azt megelőző egy hétben kerülte a nyilvánosságot. Úgy tudjuk, miután nem akart folyton a lemondását firtató kérdésekre válaszolni, ebben az időben csupán egy budai uszoda és néhány II. kerületi étterem vendége volt. Az uszodából ­hamar távozott, bár így is kapott intrikus megjegyzéseket.

A vendéglőben pedig magányosan ült, s bár testőrei akkoriban még mindenhová követték, nem közvetlen közelében, hanem a szomszédos asztalnál foglaltak helyet - mondta egyik olvasónk, aki egy ízben Schmitt Pál szomszédságában költötte el ebédjét.

A volt államfő az elmúlt másfél hónapban mindössze két hivatalos eseményen vett részt itthon: lemondási nyilatkozata felolvasásán a Parlamentben, illetve Áder János köztársasági elnök beiktatásán.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713556213
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713556213
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713556213
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713556213
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól