UFO repkedett Denver felett

UFO
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 23. 16:30
Az amerikai Szövetségi Repülési Hatóság nyomozást kezdett egy ismeretlen repülő objektum miatt, amely majdnem szerencsétlenséget okozott, két és fél kilométerrel a föld fölött.
Bors

Éppen két és fél kilométer magasan repült Denver felett egy Cessna típusú gép, amikor közel került hozzá egy olyan rejtélyes objektum, amitől minden pilóta ideges lenne. A kisrepülő vezetője azonnal jelentkezett a rádión – írja az NBC.

"Távirányítású repülő, vagy mi ez? Valami elment mellettünk, nagyjából húsz-harminc másodperccel ezelőtt. Olyan volt, mint egy nagy távirányítású gép" mondta a berezelt pilóta a közlekedésirányítónak. Greg Feith korábbi nyomozó aggályosnak ítélte a helyzetet.

"Problémás, hogy van valami az egyébként ellenőrzött légterünkben, amiről nem tudunk" idézte az NBC a szakértőt, aki szerint szóba jöhet a távirányítású gép, egy hatalmas madár, vagy a légierő egyik pilóta nélküli repülője. "Lehet, hogy egy hadművelet része volt, vagy valaki túl magasra reptette a játékát" tette hozzá Feith.

A titokzatos, ismeretlen objektum miatt az amerikai Szövetségi Repülési Hatóság nyomozást indított. Könnyen előfordulhat, hogy kiderül, meteorológiai balon volt a bűnös.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.