Celeb

Élete legmerészebb szexjelenetét vállalta el Kidman

D.P.

Létrehozva: 2012.06.01.

Nicole Kidman ismét megmutatta magát meztelenül. A színésznőt új, Hemingway & Gellhorn című filmjében láthatja a közönség pucéran, miközben Cliwe Owen gyakorlatozik rajta.

 

A negyvenöt éves Nicole Kidman soha nem volt szégyenlős, fiatalon számos szexjelenetben megmutatta, hogy kiváló lepedőakrobata, elég csak a Tágra zárt szemekre, vagy a Bűvölet című mozira gondolni, amelyben TomCruise-zal, illetve Alec Baldwinnal szexelt. A most elkészült Hemingway & Gellhorn című alkotásban, mely a híres amerikai író nagy szerelméről szól, már negyvenes évei derekán járva kellett eljátszania pályafutásának legmerészebb ágyjelenetét. Az eredmény lenyűgöző: Clive Owennel olyan vad erotikázást csap, hogy egy huszonéves lány is megirigyelné.

A rossz nyelvek szerint a páros felettébb jól érezte magát a forgatáson.

– Nagyon erős a két karakter közötti szexuális vonzalom. Sokszor kérdeztem a rendezőt, Phil Kaufmant, hogy a történet szerint szükség van-e ennyi szexjelenetre. Meg akartam róla győződni, hogy nem öncélúan szexelünk. Aztán rájöttem, ez a két ember annyira szenvedélyes volt, hogy akkor is tudott szeretkezni, amikor a háborúban összedőltek körülöttük az épületek – magyarázta Nicole a W magazinnak.

Partnere szerint is sikerült összekötniük a kellemeset a hasznossal.

– A szexjeleneteknek akkor van értékük, ha valamit elmesélnek, itt pedig ez történt. Az erotika alakította a személyiségüket – mesélte Owen. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711693821
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711693821
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711693821
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...