Celeb

Péter ráijesztett Bruce Willisékre

Létrehozva: 2012.06.16.

Agresszív felszállást kértek Bruce Willisék a Magyar Honvédség pilótájától. Többet kaptak, mint amire számítottak: a filmeseket halálra rémítette Simon Péter őrnagy.

A világhír felé repíti a MI–24 típusú harci helikoptert Simon Péter őrnagy, aki egy kis túlzással mondva, a Die Hard 5 rendezőjének, John Moore-nak a „kedvenc magyar filmsztárja” lett.

A pilóta ugyan szerényen hallgat arról, hogyan nyűgözte le a hollywoodi filmeseket, ám a stáb egyik alkalmazottja megsúgta: a rendező szuperlatívuszokban beszélt a munkájáról. Persze az elégedettség kölcsönös, az őrnagy számára is felejthetetlen élmény volt a forgatás minden pillanata.

– Valószínűleg a tegnapi volt az utolsó forgatási nap – legalábbis számomra. Az utolsó simításokat végeztük a helikopteres jeleneteken – kezdte Simon Péter. – A rendező, John Moore elmagyarázta, mit szeretne látni pontosan, ahogyan ő fogalmazott, agresszív felszállást kért.

Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a helikopternek minél hamarabb fel kell gyorsulnia, és elemelkednie a földről. Minél alacsonyabban csinálják, annál látványosabb, egyébként akciófilmekben gyakran látni ilyen jelenetet.

Nos, az első felszállás túl agresszívre sikerült, annyira, hogy a filmesek is hasra vágták magukat a kamerák mögött, ezért újra kellett vennünk – nevetett a pilóta, aki azt is elárulta, hogy életre szóló élmény volt az a néhány nap, amit a Die Hard csapatával tölthetett.

– Amikor Végső Sándor őrnagyot és engem kijelölt a parancsnokunk a feladatra, álmomban nem hittem volna, hogy ilyen nagy durranás lesz ez az egész. Hihetetlen, mennyi pozitív visszajelzést kaptunk, úgyhogy tényleg nagyon boldog vagyok! – tette hozzá az őrnagy. 

Forgatott Gábor a hős mentős is

Orosz mentőst alakított a Die Hard 5 – Drágább, mint az életed című Bruce Willis-filmben Siklósi Gábor, a Hungary Ambulance Mentőrobogó Szolgálat ikonikus alakja. A sokoldalú mentőtiszt lelkesen mesélt a forgatásról.

– Egy olyan jelenetben kaptam szerepet, ahol egy irodaház robbanását követően rengetegen megsérülnek – emlékszik vissza Gábor. – Érdekes élmény volt cirill betűs mentőautóval kocsikázni, és az is, hogy Bruce Willis közvetlen közelében lehettem.

Mindössze pár méterrel mellettem sétált, vagy futott el a sztár, attól függően, hogy éppen melyik jelenetet vették fel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713620714
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713620714
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713620714
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713620714
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713620714
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó