Aktuális

Társkeresőn vadászott a csaló

mkr

Létrehozva: 2012.06.18.

Négy embert behálózott korábban a thaiföldi bujkálásából hazatért E. Gábor. A férfit a zsaruk azzal gyanúsítják, hogy milliókat nyúlt le olyanoktól, akikkel netes társkeresőkön ismerkedett.

Összesen négy elfogatóparancs volt érvényben a 47 éves budapesti férfi ellen, akit a BRFK nyomozói szombaton a II. kerületben csíptek nyakon. E. Gábornak – a jelek szerint – világszerte akadtak áldozatai. A megnyerő külsejű és modorú férfi egyik károsultja még emléket is állított, ugyanis internetes naplót nyitott, amelyben a Thaiföldön élő magyar hölgy részletesen elmeséli, hogyan csalt ki tőle Gábor 1,2 millió forintnak megfelelő helyi pénzt.

„Balga módon kölcsön adtam neki 190 000 bahtot egy gyors karácsony előtti üzletre, mivel állítása szerint várja a befektetett pénzét vissza, ami csak új év után érkezik meg. Az üzlet korrektnek tűnt, a hasznon osztozunk. Ám a fizetés esedékes lett volna, emberünk eltűnt a zsetonnal…” Itthon azonban nem üzleti, hanem macsó oldalát villantotta áldozatainak.

– A gyanúsított egy internetes társkereső oldalon ismerkedett meg későbbi áldozatával. Miután a nő bizalmába férkőzött, többször, különböző indokokkal pénzt kért tőle. A sértett segíteni akart, ezért összesen több mint kétmillió forintot adott át a férfinak – tájékoztatta a Borsot a BRFK. – Amikor azonban a pénzt visszakérte, a férfi eleinte hitegette, majd az elérhetőségét is megszüntette. A nő ekkor fordult a rendőrséghez. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145807_auto_resized.jpg
origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713589216
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145009_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713589216
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713589216
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713589216
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól