Nagy családként élnek komondor kutyáikkal Robár Jánosék. A családfô nemcsak az arany serlegeket, de a boldogságot is kutyáinak köszönheti, a komondorok hozták össze párjával, Katalinnal.
A díjaktól és serlegektől már alig fér el a házában Robár János. Az elismeréseket mind komondor kutyáinak köszönheti. A fehér óriások közül még a legkisebb is a derekáig ér, és legtöbbjük száz kilót nyom, de hamar kiderül, hogy a szívük ugyanolyan nagy, mint a termetük.
– Nagyon szerethető, hűséges állatok és kiváló házőrzők – mondja büszkén János. – Ciklon a falkavezér, ő a legerősebb és a többiek hallgatnak rá. Zsandár pedig kész akrobata, folyton felugrik a vállamra. Ancsa a legkisebb, ő még kölyök, de a falka hamar befogadta, pátyolgatják és nevelgetik.
Igazi filmbe illő szerelmi történet az övék. Egy kutyakiállításon szerettek egymásba három éve, a kutyák előbb tudták, hogy összeillenek, mint ők. – Ciklon az egyik verseny után kiszemelt magának, odajött hozzám, és nézett rám nagy szemekkel. Ő tette meg az első lépést, így Jánosnak már könnyebb dolga volt. Mivel nagy kutyabarát vagyok, nem volt nehéz közös témát találni – teszi hozzá Katalin.
Az asszonynak egyébként különleges kapcsolata van a kutyákkal. Hatéves koráig nem látott mást, csak foltokat, betegségében egy kutya volt a támasza. – Nagy tárgyakat és fényeket láttam csupán. Apukám hozott egy kiskutyát, aki éveken át a szemem volt. Meggyógyultam, de azóta is megmaradt, hogy kézjelekkel kommunikálok az állatokkal. Mindegyikkel egy pillanat alatt sikerül belsőséges kapcsolatba kerülnöm – mondja Katalin.
A komondorok nagyon sok emberi tulajdonsággal bírnak. – Volt olyan kan kutya, amelyik azért került vissza hozzánk, mert a férjet egyszerűen nem tűrte meg a feleség mellett, ő akart lenni a családfő – nevet János.
