Jimmy, a szent

Nem csak, hogy hősies fokon és hevülettel gyakorolta a keresztény erényeket, de a vérmesebbek szerint életét áldozva tett tanúbizonyságot Krisztusba vetett hite mellett.

Mondjuk ez utóbbit elég nehéz lesz összehozni avval, hogy az ablakából egy kukorékoló kakasra lövöldözött és káromkodott, mint a kocsis, mielőtt fejbe lőtte magát azon a végzetes, januári hajnalon a csepeli ház emeleti gyerekszobájában, de nem mondom, hogy lehetetlen…

Most például a sztárbarát magazin sorolta fel érvként azokat a dokumentált csodákat, amiket a Jimmynek tulajdonítanak, egyelőre persze csak világi szinten: egy Sándor nevű ember fejre esett a létráról, kompressziósan eltört a csigolyája, de az Uram, adj erőt! című szám tényleg erőt adott neki a teljes felépüléshez, és azóta mint a mókus fenn a fán; egy Móni nevű lányt már háromszor műtöttek agydaganattal, de mivel mindig Jimmy „Nézz le rám, ó Istenem…” kezdetű dalát hallgatta, túlélte a műtéteket, azóta hastáncot tanít, az orvosok sem hisznek a szemüknek; de itt van az idős Melicher Ferencné is, aki 75 százalékos rokkantnyugdíjas, de mivel a néni minden reggel, amikor beveszi a gyógyszereit, bekapcsolja a magnót, sőt van, amikor videót is, Jimmyt hallva-látva máris felkel és jár.

Ha fiatalabb lenne, biztos rátöltené mindezt az okostelefonjára, de akkor meg rásütnék, hogy szimuláns táppénzcsaló és visszaküldenék a munka világába.

Nem tudom, de énnekem a Jimmyből – a finoman kegyeletsértő momentumokon kívül – mindig az a lemezborító jön elő, ami a II. Jimmy koronás címet viseli. Ezen ott ül mályvaszínű öltönyben, jó nagy, göndör hajzattal és keresztbe vetett lábbal, valami oroszlánfejes karosszékben, és néz ránk igézően.

Az ínyenceknek és a gyűjtőknek annyit mondanék el róla, hogy a fotó annak idején lóhalálában készült a kiadó sürgetésére és azt akarták, hogy valamiféle trónszékben üldögéljen a Jimmy király, de hát égen-földön nem találtak magas támlájú ülőalkalmatosságot hirtelen, márpedig a trónszék ilyen.

Úgyhogy hoztak egy magas támlájú étkezőszéket, azt az oroszlános mögé tették. Hogy a Király feje fölé érjen, a szék lába alá rakták a kiskofferjét, amit a Jimmy mindenhová magával vitt; ebben mindig pontosan hárommillió forint volt, a jó ég tudja, miért pont ennyi, ha fogyott belőle visszapótolta.

Amúgy életében Jimmyt a saját, abban az időben pincérként dolgozó fivére is csak „művész úrnak” szólíthatta, kizárólag az akkori Mai Nap című újság egyetlen fotósa fényképezhette olyan szögből, hogy ne látszódjon, hogy kopaszodik, amúgy gyakran elővette a Berettáját nyilvános helyen is, mert büszke volt rá, hát istenem.

Béke poraira!