Sport

Vettel csattanós visszavágást tervez

jk, csb

Létrehozva: 2012.07.26.

Három világbajnok, akinek nyomós oka van nyerni a Hungaroringen: Sebatian Vettelt felpaprikázta a büntetése, Kimi Räikkönen finn fiesztát vizionál, míg Fernando Alonso a számmisztika híve.

 

Dühösen érkezik a magyar futamra a Red Bull csapat, amely úgy érzi, dupla igazságtalanság érte. Sebastian Vettel – aki a német futam utolsó körében a pályát elhagyva előzte a McLaren-pilóta Jenson Buttont, amiért utólag elvették a dobogós helyét – büntetését aránytalanul súlyosnak ítélték, míg a motorszabályozás miatt szerintük egyszerűen boszorkányperbe fogták a csapatot.

– Olyan, mintha Sebastian csirkelopásért halálbüntetést kapott volna – közölte indulatosan Helmut Marko, az istálló szaktanácsadója.

S ez még nem minden, bokszutcai pletykák szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség – a többi csapat nyomására – még a hungaroringi szabadedzések előtt betiltja a Red Bull autókon alkalmazott motorvezérlést, hiába hagyták érintetlenül Hockenheimben.

Ezek után csöppet sem meglepő, hogy a vb-címvédő vissza akar vágni a riválisoknak Mogyoródon.

Persze nemcsak Vettelt feszíti a bizonyítási vágy, Kimi Räikkönen is arra készül, hogy első Lotus-győzelmét ünnepelje nálunk a finn szurkolókkal.

– A közelsége miatt nekünk, finn versenyzőknek szinte hazai pályának számít a Hungaroring, s rengeteg honfitársunk jön el ide, jó látni, hogy kék-fehér zászlók borítják a domboldalakat – mondta a Jégember. – Egyszer nyertem már Magyar Nagydíjat, és három második helyem is van, szóval kedvelem a pályát, ami nem a legtrükkösebb a naptárban, de azért kellő kihívást jelent. Remélem, a finn rajongókkal vasárnap a győzelmemet ünnepelhetjük.

A vb-pontversenyt vezető Fernando Alonsónak is különleges lesz a magyar verseny, mivel aznap ünnepli 31. születésnapját, s ha nyer, ez lesz pályafutása 31. Forma–1-es elsősége. Márpedig a kétszeres világbajnok spanyol nagyon hisz a számmisztikában.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713615011
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713615011
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713615011
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713615011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713615011
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja