Sport

Schmitt Pál felfüggesztette saját magát

Bors

Létrehozva: 2012.07.27.

Felfüggesztette tagságát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB) Schmitt Pál, ezért nem szerepel a testület hivatalos londoni résztvevőinek listáján – írta az origo.hu.

 

A NOB sajtóirodája az internetes oldalnak ezt a tájékoztatást adta: „Schmitt maga függesztette fel a NOB-tagságát addig, amíg nem zárul le a Semmelweis Egyetem döntése elleni fellebbezésének ügye”. A volt köztársasági elnök alighanem ezért nem vesz részt az olimpián, noha 1968 óta ott volt valamennyi nyári játékokon. Az MTI megkereste a volt államfő irodáját, amely azonban nem kívánt reagálni a hírportál cikkére.

A Semmelweis Egyetem szenátusa március 29-én vonta vissza Schmitt Pál doktori címét, az államfő az ügy folyományaként, április 2-án mondott le hivataláról. Döntését azzal magyarázta, plágiumügye megosztja a nemzetet, noha államfőként annak egységét kell kifejeznie. Ugyanakkor etikátlannak és jogszerűtlennek minősítette, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa visszavonta doktori címét, mondván, ezt csak bíróság tehette volna meg. Schmitt a döntés ellen felülbírálati kérelmet nyújtott be, és bírósági felülvizsgálatot is kért.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713498314
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140754_auto_resized.jpg
life.hu

Megműtötték Csonka Andrást: hetekig kímélnie kell magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713498314
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713498314
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713498314
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget