Sport

Laci, ezt komolyan gondolod?

Bors

Létrehozva: 2012.08.04.

Cseh Laci a csütörtöki 200 vegyesen bravúros úszással megszerzett bronzérme után kijelentette: Rióban is rajthoz akar még állni, s végre aranyat nyerni.

Cseh Laci hihetetlen mélységből kapaszkodott fel a dobogóra csütörtökön. Akik azt hitték, hogy ezzel megelégszik, s 27 évesen visszavonul, tévedtek. A sokszoros Európ-bajnok kijelentette: a 2016-os játékokon is rajthoz akar állni. Erről eddig nem hallottunk…

– Lacival mi természetesen már beszéltünk a folytatásról, nem lepett meg – mondta Cseh mestere, Turi György. – Az meg, hogy 2016-ról beszélt, talán annak köszönhető, hogy amint kijött a medencéből, már a szája elé tolták a mikrofonokat. Úgy gondolom, elég lenne évről évre terveznie, maradjunk most annyiban, készül a jövő évi vb-re. Butaság őt most, amikor még ezen az olimpián is versenyez, arról faggatni, mi lesz 2016-ban. Az is lehet, hogy új számokat próbál majd ki…(Erre rímel, hogy a tegnapi sajtótájékoztatón Phelps megkérdezte tőle: miért nem próbálkozol a 100 pillangóval?)

Laci barátnője talán kicsit meglepődött a riói terveket hallva, mindenesetre jól palástolta.– Sokat beszélgetünk, de a sportban inkább rövid távra tervez az ember, így Londonra fokuszáltunk. Természetesen elfogadom Laci döntését, s mindenben támogatom, hogy 2016-ig folytathassa az úszást – mondta Dia, aki arra a kérdésre: nem túl nagy teher-e Lacin, hogy mindenképpen olimpiai aranyat várnak tőle, s ő is magától, kitérően válaszolt: – Jó, ha az embernek van egy álma, s azt megpróbálja megvalósítani.

Az aranyos tervekhez csak annyit: Laci 2015 végén tölti be a harmincat, a Bors az archívumokban lapozgatva nem talált olyan férfi úszót, aki ilyen korban olimpiai aranyat tudott nyerni.

Kiss az orvosokat szidja

Kiss László szövetségi kapitány Cseh eredményeit kommentálva azt mondta az NS online-nak, hogy felelősség terheli azokat az sportkórházi orvosokat, akik az olimpia előtt méréseket végeztek Laci terhelhetőségével kapcsolatosan.
– Ezek az orvosok anélkül szóltak bele a szakmai munkába, hogy Laci edzőjével vagy velem beszéltek volna. Az ügyet nem hagyjuk szó nélkül, már jeleztük a kifogásunkat a Magyar Olimpiai Bizottságnak – mondta a szakvezető, akit nem sikerült
utolérnünk, Turi György pedig nem kívánta kommentálni főnöke szavait.

Michael Phelps: történelmi tripla

Ha nem is a legerősebb számában, a 200 pillangón, de összejött Michael Phelpsnek a történelmi tripla. Az amerikai sorrendben harmadszor nyerte meg a 200 vegyest, s korábban a férfiak között senki nem akadt, aki ugyanabban a számban háromszor győzött.
A nők közül is csak Dawn Fraser 100 gyorson (1956–1964) és Egerszegi Krisztina 200 háton (1988–1996) volt képes erre a bravúrra.
A zseniális Phelpsnek a dupla tripla is összejött, hiszen tegnap este 100 pillangón sem talált legyőzőre.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144023_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713544813
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713544813
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713544813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713544813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja