Bors Online

2013. május 19., vasárnap - Ivó, Milán

Berki: jó erőben várom a döntőt

2012.08.05. 09:15 | Bors
Berki Krisztián döntő olimpia
Ma derül ki, hogy valóra válik-e a világ legjobb lovasának álma, s Berki Krisztián meg tudja-e nyerni az olimpiát.

A kétszeres világbajnok a selejtező során sajnos gyengébb formáját mutatta, így csak az ötödik legmagasabb pontszámmal jutott a fináléba – ahol az ötödiknek szólítják, míg a harmadik helyen bejutott Hidvégi Videt harmadiknak. Itt azonban tiszta lappal indul, vagyis ha tökéletesen bemutatja 6,9 pontról induló gyakorlatát, senki sem vehe-ti elő tőle a győzelmet – még a hazaiak sztárja, Louis Smith sem.

Berki Krisztiánnak ugyan nem sikerült jól a selejtezője, jó hangulatban várja a mai finálét

– Napi két edzés, gyúrás és pszichológus szerepelt az elmúlt napok programjában – mondta Kovács István vezetőedző. – A tréningek között pihentek a fiúk, egyszer volt időnk egy nagyobb sétára az olimpiai falun kívül.

– Összeállt a gyakorlatom, ugyanúgy érzem magam, mint a nagyobb versenyek előtt. Fejben és fizikálisan is egyben vagyok, várom a döntőt – tette hozzá az aranyesélyes Berki.

Én és a motorom