Celeb

Stohl buktatta meg a Tenkes kapitányát

B. Gy.

Létrehozva: 2012.08.06.

Siklósi pedagógusok szerint Stohl nem lehet példakép, ezért maradtak el a nézôk. Hat elôadás helyett csak hármat lehetett megtartani, Balikó Tamás igazgató sem élte túl a kudarcot.

Pedagógusok háborodtak fel tavaly nyáron, amikor Stohl András színpadra állt A Tenkes kapitánya címszerepében, a siklósi várban. A helyi tanerők úgy vélték: az akkor még eljárás alatt álló színész méltatlan a szerepre. Tiffán Zsolt, a terület országgyűlési képviselője akkor így nyilatkozott a Borsnak: – Stohl szerepeltetésének tényét nem a politikának, hanem a színészszakmának kell megítélnie, amennyiben pedig az ellenkező vélekedésekkel nem törődve mégis színre lép, a közönség kezében van a döntés: jutalmaz­za-e tapssal vagy sem.

A közönség döntött. A színészt azóta jogerősen elítélték, de már visszatért. A helyi pedagógusok szerint azonban nem véletlen, hogy idén kevesen voltak kíváncsiak A Tenkes kapitányára.  – Nincs azon semmi csodálkoznivaló, hogy a szülők nem nagyon vitték a gyermekeiket A Tenkes kapitányára. Ennek a darabnak a főszereplőjével sok gyerek azonosul, a példaképének tekinti. Melyik szülő szeretné, ha utódja egy börtönviselt emberért rajongana? – mondta egy neve elhallgatását kérő tanár.

Stohl kollégái megerősítették: elmaradtak előadások, és kevés volt a néző, de ők szentül hiszik, ezért nem Stohl a felelős. – A gazdasági helyzet nagyon rányomja a bélyegét a kulturális életre. Ez A Tenkes kapitányánál is megmutatkozott. An­-nak idején óriási sikerrel ment, de az emberek ötszáz forintos benzinárak mellett nem tudnak utazni több száz kilométert, hogy megnézzenek egy előadást – magyarázta Mészáros Árpád Zsolt. – András remek színész, a színpadon csak tanulni lehet tőle. Minden ember életében történnek dolgok, amik nem tartoznak a művészetéhez. Szerintem nincs köze ennek ahhoz, hogy idén kevesebben nézték meg a musicalt.

– Én is hallottam a szóbeszédet, nem akarják, hogy egy ikonikus hőst éppen Stohl játsszon – erősítette meg információinkat Koncz Gábor, aki szintén játszott az előadásban. – Mégsem hiszem, hogy emiatt nem jöttek el az emberek. Andris nagyszerű fiú, százszázalékos állapotban van, kitűnő színész, és már több büntetést kapott, mint amennyit megérdemelt. Nekünk kifizették a gázsinkat, csak hát úgy volt, hogy hat előadásra szerződünk, mégis csak hármat játszottunk. Így aztán három előadás gázsiját kaptuk meg, ugyanakkor a próbákra le kellett járni. Az ember gondolkodóba esik, hogy három előadásért érdemes-e ennyit próbálni és utazni.

Stohl András nem kívánt nyilatkozni az ügyben.  

Leváltották az igazgatót

A várszínházat üzemeltető cég ügyvezető igazgatóját, Balikó Tamást a múlt héten, rendkívüli ülésén leváltotta tisztségéről a képviselő-testület A döntést azzal indokolták, hogy a nyári produkciókra kevés néző váltott jegyet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713464710
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140519_auto_resized.png
hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713464710
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137833_auto_resized.jpg
travelo.hu

Pár nap, és újra kinyit Róma ingyen látogatható, mesés rózsakertje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713464710
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713464710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók