Sikeres őssejt-transzplantáción esett át Murvai Barnabás. A csontvelő-elégtelenségben szenvedô kisfiúnak már az egész világon keresték a donort, amikor kiderült, hogy anyja babát vár.
Murvai Barnabás koraszülöttként jött a világra, és még kétéves sem volt, amikor csontvelő-elégtelenséget állapítottak meg nála. Ez egy olyan leukémiát megelőző betegség, amelyben a kóros sejtek akadályozzák a csontvelő egészséges működését.
– A csontvelő-átültetés volt az egyetlen megoldás. Közben kiderült, hogy újra gyereket várok, és a kicsi megfelel donornak. Balázstól levették a köldökzsinórvért, és az ebből nyert őssejteket kapta meg a bátyja – mesélte az anya.
A transzplantációtól féltek a szülők, de a kemoterápiától szenvedő Barni gyógyulása mindennél fontosabb volt. Végül a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban kapta meg öccse őssejtjeit. Azóta javul az állapota. A beültetéshez szükséges mintát a legnagyobb hazai őssejtbank, a Krio Intézet tárolta és készítette elő.
– Tizenötezer őssejtmintát tárolunk, ezek felett a családok rendelkeznek. Barnabásnál a szülők úgy döntöttek, hogy a pici őssejtjét a bátyja kapja meg. A műtét jól sikerült, Barni szervezete jól reagált, és minden esély megvan rá, hogy a kisfiú egészséges lesz – nyilatkozta dr. Balogh István, az intézet vezérigazgatója.
A transzplantáció 25 milliós költségét a társadalombiztosító fizette.