Bors Online

2013. június 20., csütörtök - Rafael

Méregdrága táskával villogott a first lady

2012.08.08. 19:00 | Bors
Dior Észak-Korea táska
Nyugaton már kiverte volna a biztosítékot, Észak-Koreában viszont az imádattól felhős szemeknek talán fel sem tűnt Kim Dzsong Un nejének legújabb szerzeménye. A koreai first lady ugyanis egy méregdrága táskával pózolt egy katonai előadáson.

 

Ri Szol Dzsunak fehér ruhában és fekete felsőben jelent meg a rendezvényen, a szemfülesek pedig rögtön kiszúrták a székre lazán letett táskát. A retikül egy Christian Dior volt, amiből egy átlagos koreai család akár egy évig is ehetne. Potom 1286 euróba, azaz 356 ezer forintba kerül, ami az észak-koreai éves átlagkeresetnek felel meg.

Kimné flancolásra költi az ország vagyonát
Kimné flancolásra költi az ország vagyonát

A felvétel - amelyet az állami tévé is bemutatott - egy katonai díszelőadáson készült, és kiemelték benne Ri szépségét, amivel viszont kissé túlságosan is kontrasztba került a sötét öltönyt viselő legfőbb vezetővel.

Észak-Koreában az 1990-es évek óta éhínség van, azóta több százezer ember vesztette életét a nélkülözés miatt. Az ENSZ becslései szerint legalább három millió embernek kell azonnali segítség a túléléshez. 

Segítünk spórolni! – Minden pénteken Bevásárlókosár a Borsban!