Celeb

Zámbó Jimmy miatt fenyegetik Lagzi Lajcsit

Munkatársunktól

Létrehozva: 2012.09.18.

A Frizbiben teregette ki Zámbó Jimmy szennyesét Galambos Lajcsi, aki azóta támadások kereszttüzébe került, még komolynak tűnő telefonos fenyegetést is kapott.

Szelet vetett és vihart aratott a Hajdú Péternek adott interjúval Galambos Lajcsi. A mulatós zene sztárja a Frizbiben beszélt Zámbó Jimmy titkos életéről, a szerelemről, amely Gregor Bernadetthez fűzte, és arról, hogyan emelt fegyvert Pataky Attilára az énekesek „Királya”. A nyilatkozat már a Frizbi adásba kerülése előtt dühödt támadást váltott ki az elvakult Jimmy-rajongókból: a zenészt megfenyegették, amint a műsor beharangozója megjelent a képernyőn.

– Egy számnélküli hívást kaptam, a vonal végén csak annyit közöltek fenyegetően: A nyakadra lépek! – magyarázta a Borsnak Lajcsi. –Azóta is kapom a hívásokat, Jimmy volt felesége is keresett, de még nem hívtam vissza. Azt gondolom, hogy amikről beszéltem, nem nyílt titkok, ha nem ismert tények voltak. Semmi olyanról nem szóltam, amely korábban nem jelent meg a sajtóban, talán csak azzal kapcsolatban mondtam néhány új információt, hogy Pataky Attilára hogyan rántott fegyvert. Jimmy emlékét véletlenül sem akartam beszennyezni. Elvis Presley volt az egyik példaképe. Róla is megjelennek negatív kicsengésű cikkek, de attól még szupersztár marad. Rólam is kiderülhet olyasmi, ami rosszul érint, akár még az életem során, akár utána. Ez a hivatásunkkal jár. Mindenesetre a töredékét sem meséltem el annak, amit tudok. Sok újdonságot tudnék mesélni a Zámbó családnak is. Ha kíváncsiak, nyugodtan keressenek – magyarázta Lagzi Lajcsi.

A zenész a fenyegetés miatt feljelentést tett a rendőrségen.

 

Háborog a Zámbó család

Zámbó Imre legkisebb fia, Szebasztián a közösségi portálon írta le a véleményét Lajcsi adatlapjára.

„Szervusz, Lajos! A tegnap esti Frizbi után nagyon nagyot csalódtam benned. Te Apu barátjának tartottad magad, és most egy olyan embert kezdtél el, illetve próbálsz bemocskolni, aki meg se tudja magát védeni! Ő mindig kiállt melletted, és ha valamit mondtál neki, ő nem kürtölte világszerte! Nem gondolom, hogy a te helyzetedben szükség van arra, hogy egy ilyen színvonalú műsorban lejárasd azt az embert, aki egykor a barátjaként szeretett téged azt gondolom, hogy ez a szint, amit most megengedtél magadnak, olyan mélyen sértette meg a családom és engem, hogy szavakkal nem tudom kifejezni....... Sajnálom, hogy Apu hitt benned és nem tudta, hogy te milyen ember vagy valójában!!!!” – írta Szebasztián.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091094_auto_resized.png
origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710613
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710613
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel