Aktuális

Tomcatből tolvajkergető pandúr lett

Bors

Létrehozva: 2012.09.19.

Tüntetések és más feltűnő akciók után bűnvadásznak állt a Tomcat néven ismert Polgár Tamás. Ő és csapata a biciklitolvajoknak üzent hadat. A statisztikáikat még a rendőrök is megirigyelhetnék, pedig nem mindenhol fogadják őket szívesen.

Tolvajkergetők néven indított websorozatot ismerőseivel a 2006–2007-es tüntetéseken ismertté vált Polgár Tamás. A csapat tagjai tavaly szeptemberben kezdték az akcióikat. Az alapötlet egyszerű: kiraknak egy igen nagy értékű csalibiciklit a város egyik forgalmas pontjára, majd rejtett kamerával figyelik, ki lopja el. Akkor sincs probléma, ha nem sikerül perdöntő felvételt készíteni az elkövetőről, hiszen a biciklibe háromféle jeladó, nyomkövető és mozgásérzékelő is be van építve.

– Vezeték nélküli kapcsolaton küldi a jeleket – mondta a Borsnak Polgár, miközben épp lelakatolta a 270 ezer forint értékű biciklit a Fővámtéri Vásárcsarnoknál, majd elhelyezte a rejtett kamerát az egyik stand tetejére.

– Most pecázunk. Hogy mennyit kell várni, az változó. Volt, hogy már azelőtt ellopták, hogy kiraktuk volna, csak le volt támasztva. Máskor három napot kellett várni egy tolvajra – mesélte Polgár és társa, akiknek ezúttal a IX. Kerületi Rendőrkapitányság két nyomozója is segített. A rendőrök kapcsolatban állnak majd a tolvajkergetőkkel, és riasztás esetén közösen érik tetten a bűnözőket.

Nem volt mindig ilyen jó a kapcsolat Tomcat és a zsaruk között: több ügyben pereskedett a rendőrséggel, kétszer előzetesbe is került, számos alkalommal előállították. Polgár azt mondja, most sem felhőtlen a viszony.

– Nagyon sok helyen ütközünk falakba, pedig a biciklilopások emelkedő számát a vak is láthatja. Nem sok kapitányság hajlandó együttműködni velünk. A hét végén a debreceni rendőröknek megyünk segíteni – mondta. A provokatív akcióiról ismert, egy alkalommal gyermekek akasztásáról szónokló, tettlegesség miatt elítélt Polgár azt állítja: egy év alatt 17 tolvajt fogtak el, sokakat közülük más bűncselekmények miatt köröztek. A férfi arra is utal, hogy új szerepében sem riad vissza a fizikai erőszaktól.

– Sokan önbíráskodónak tartanak minket, s persze előfordult, hogy „elesett” a tolvaj. Ám mi azért vagyunk, hogy visszaszorítsuk a lopások számát – mondja. Arról egyelőre nincs információnk, a rendőrök mit szólnak ahhoz, amikor „elesik” Polgárék célpontja.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090636_auto_resized.png
origo.hu

Szörnyű tragédia lett a strandolásból, felszippantotta a medencecső a 8 éves kislányt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711666818
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711666818
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17071386_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711666818
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei