Sport

Hamiltonnal és Maldonadóval is kibabrált a technika

csb

Létrehozva: 2012.09.23.

A Red Bull vb-címvédője, Sebastian Vettel nyerte a balesetek miatt kétszer is biztonsági autó mögött köröző, s emiatt kétórásra nyúló Szingapúri Nagydíjat. Lewis Hamilton vesztét váltóhiba okozta.

A sima rajtja után sokan már legyintettek, a McLaren világbajnoka, Lewis Hamilton az olasz után a szingapúri győzelmet is könnyedén behúzza. Nem lett igazuk. A brit pilótával csúnyán kitolt a technika, a 23. körben az élen haladva romlott el a sebességváltója, ami miatt kénytelen volt feladni a versenyt.

Alig tíz körrel később aztán egy baleset borzolta a kedélyeket, az indiai Narain Karthikeyan csapta falnak a az autóját, a sereghajtó Hispaniát, mire behívták a pályára a safety cart, ami újra összerázta a mezőnyt. Vagyis Sebastian Vettel hiába „örökölte meg” Hamiltontól az elsőséget, a nyakába kapta a nagy riválisokat, a másik McLarenben Jenson Buttont és a ferraris Fernando Alonsót.

A biztonsági autó mögött megtett körök sem maradtak esemény nélkül, az ugyancsak az élbolyban vezető Pastor Maldonado alatt a hidraulika mondta fel a szolgálatot.

S ha ez nem lett volna elég, alig indult újra a futam, még egy szabad kört sem tudtak megtenni, amikor a hétszeres világbajnok Michael Schumacher belerohant a kanyarban Jean-Eric Vergne Toro Rossójába. A német klasszis vélhetően elbambult, ugyanis túl későn próbálta lefékezni Mercedesét, amit így már képtelen volt megfogni.

A folytatásban is akadtak hajmeresztőbb előzések, de szerencsére több ütközés már nem történt. Végül Vettelt intette le elsőként a kockás zászló Button és Alonso előtt.

Alonso hasznos pontokat szerzett

Sebastian Vettel: – Nincs ezen mit szépíteni, jól jött, hogy Lewis Hamilton kiesett. Az meg különösen boldoggá tesz, hogy zsinórban másodszor nyertem Szingapúrban.

Jenson Button: – Egyre jobb és jobb az autóm, amit ez a második hely is bizonyít.

Fernando Alonso: – Korábban már kétszer győztem itt, de most nem lehetek elégedetlen ezzel a harmadik hellyel sem, annál is inkább, mert továbbra is vezetem a pontversenyt.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711703412
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086801_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711703412
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711703412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított