Aktuális

Óránként ezer forintért dolgozunk

Hu-Zo, K. Cs.

Létrehozva: 2012.09.26.

Egy zürichi általános iskolai tanár öt perc alatt keresi meg budapesti kollégája órabérét. A svájci UBS Bank a világ 58 országának 72 városában elérhető átlagkereseteket vetette össze. A budapesti bérek még Közép-Európában is kevésnek tűnnek.

Három év alatt a világ minden táján nőttek az óra - bérek, erre jutott az UBS Bank. Ez a magyar adatokra is igaz: 2009-ben a nettó átlagos órabér 1161 forint volt, idén már 1425 forint. Ám elégedettségre messze nincs okunk, mert a hatvanpercnyi munkáért járó pénz még a környező, az Európai Unió keleti régióját jelentő országokéhoz képest sem kiemelkedő. Az életszínvonalbeli különbségek terén azonban nem csak Európa szakadt három – egy északi, egy nyugati és egy keleti – részre. A vizsgált 58 ország lakosainak többsége, nagyjából 60 százaléka szegénységben él. Jó példa erre, hogy egy kairói buszsofőr 1,5 százalékát kapja annak a fizetésnek, amit egy luxemburgi autóbuszvezető visz haza.

A VILÁGELIT

A legjobb kereseteket Norvégiában, Svájcban, az USA nyugati partján és Dániában érik el a munkavállalók.

ÓRABÉR (bruttó és nettó Ft.)

1. Oslo             8497                5365

2. Zürich           7314                6200

3. Luxemburg   7511                6044

4. Los Angeles 5788                4700

5. Koppenhága 8497                5368

 

EURÓPA NYUGATI FELE

Magyarországhoz legközelebb Münchenben érdemes munkát vállalni. Látható, hogy a gigantikus holland bruttó keresethez rendkívül magas adóráta is járul.

ÓRABÉR (bruttó és nettó Ft.)

Stockholm (Svédország)           5913                4314

München (Németország)           6526                4314

Brüsszel (Belgium)                    5803                3285

London (Nagy-Britannia)          5672                4161

Amszterdam (Hollandia)           5584                3832

Dublin (Írország)                       5540                4336

Párizs (Franciaország)              5562                4051

Róma (Olaszország)                 3744                2649

Barcelona (Spanyolország)       4248                3241

Helsinki (Finnország)                5715                4095

A KÖRNYEZŐ ORSZÁGOK

A bécsi bér pont a budapesti négyszerese.

ÓRABÉR (bruttó és nettó Ft.)

Bécs (Ausztria)                         5715                3898

Ljubljana (Szlovénia)                2606                1773

Pozsony (Szlovákia)                 2138                1490

Prága (Csehország)                  1752                1379

Varsó (Lengyelország)              1445                1188

BUDAPEST (Magyarország) 1425               1007

Bukarest (Románia)                  1036                734

Szófia (Bulgária)                       985                  744

Kijev (Ukrajna)                          744                  613

 

A VILÁG VÉGE...

ÓRABÉR (bruttó és nettó Ft.)

68. Caracas (Venezuela)           970                  570

69. Kairó (Egyiptom)                788                  657

70. Nairobi (Kenya)                 744                  569

71. Delhi (India)                       547                  460

72. Manila (Fülöp-szigetek)      569                  438

 

BUSZSOFŐR

HAVI KERESET (bruttó, nettó és óránkénti nettó)

Zürich               1,63 millió                    1,3 millió          7926

Prága               291 600                       235 800           1437

Pozsony           253 800                       198 000           1207

BUDAPEST     207 000                       158 400           965

Varsó               180 000                       131 400           801

Bukarest           135 000                       97 200             592

Nairobi             55 800                         39 600             241

 

PÉNZÜGYI ELEMZŐ

HAVI KERESET (bruttó, nettó és óránkénti nettó)

Genf                 3,07 millió                    2,07 millió        12 665

Pozsony           869 400                       640 800           3907

BUDAPEST   527400                        342 000           2085

Varsó               448 200                       298 800           1821

Prága               394 200                       293 400           1789

Bukarest           237 600                       165 600           1009

Manila               174 600                       144 000           878  

 

TANÁR

HAVI KERESET (bruttó, nettó és óránkénti nettó)

Zürich               1,88 millió                    1,46 millió        8956

Prága               237 600                       192 600           1174

Varsó               214 200                       153 000           932

Pozsony           203 400                       160 200           976

BUDAPEST   160 200                       127 800           779

Bukarest           100 800                       72 000             439

Kairó               30 600                         23 400             142 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek