Sport

100 millióért neveztek a Dakarra Szalayék

cs

Létrehozva: 2012.09.28.

A legrutinosabb magyar Dakar-résztvevő, a versenyen tizenkettedszer ­induló Szalay Balázs Közép-­Európa legnagyobb csapatával vág neki a január 5-i dél-amerikai rajtnak.

A Bunkoczi László navigátorral alkotott párosuk mellett ugyanis az Opel Dakar Team színeiben három külföldi páros – egy bolgár, egy chilei és egy szerb – ül még autóba, s két verseny- és három szervizkamiont is neveztek.

– Csak a nevezési díj 390 ezer euró (111 millió forint) volt. Közel negyven fővel vágunk neki a versenynek – mondta Szalay, aki a legjobb tízben akar végezni a három országot, Perut, Argentínát és Chilét átszelő viadalon. Nem lesz könnyű dolga, ugyanis a szervezők nem kímélik a mezőnyt, navigátora szerint az útvonal igencsak embert próbáló lesz.

– Korábban az volt a taktika, hogy az első néhány napot ráhangolódásnak szánták a szervezők, de most rögtön a második szakasz olyan kemény lesz, hogy biztosan megszórja a mezőnyt – mondta Bunkoczi. – Még szerencse, hogy Balázs szeret erősen bekezdeni a Dakaron.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek