Aktuális

20 évvel beérné a domonyvölgyi gyilkos

Munkatársunktól

Létrehozva: 2012.10.01.

Húsz év börtönre számít a domonyvölgyi gyilkosként elhíresült 18 esztendős S. Márk, aki előzetes letartóztatásakor azt számolgatta, hogy 38 évesen újra szabad lehet. Ugyanakkor lapunk úgy tudja: a fiú által elkövetett bűntettek nyomán további személyek őrizetbe vétele várható.

Harminc napra elrendelte a szakáldi S. Márk előzetes letartóztatását a Budapest Környéki Törvényszék, de a domonyvölgyi gyilkossággal gyanúsított 18 esztendős fiatalember már előbbre tekint.

– Azt mondták, nagyjából húsz évre számíthatok, vagyis 38 évesen engedhetnek ki – súgta oda jogi képviselőjének a tárgyalóterem folyosóján a fiatalember. S. Márk elfogásakor azonnal beismerte, hogy késsel megtámadott három nőt, hogy megszerezze és értékesítse autójukat. A harmadik esetnél történt valami, ami gyilkossághoz vezetett: a gödöllői Szent István Egyetemről hazafelé tartó 30 esztendős M. Juditot ugyanis Márk többször megszúrta, a nő belehalt sérüléseibe.

– Márk komoly anyagi gondokkal küzdött, de hogy mire kellett neki a pénz, azt az eljárás jelenlegi szakaszában még nem kívánjuk nyilvánosságra hozni – jelentette ki a Bors kérdésére
dr. Mile Attila, S. Márk ügyvédje.

– Főként azért nem, mert vallomása során védencem olyan tényeket hozott a nyomozóhatóság tudomására, amelyeket még ellenőrizniük kell.
A védő azt is hangsúlyozta, hogy a részletes beismerő vallomást tett 18 esztendős fiú rossz társaságba keveredett, ezért ragadtatta magát a súlyos bűn­-cselekmények elkövetésére. A Bors úgy tudja: a zsaruk most az említett „rossz társaság” tagjait ellenőrzik, és az sem kizárt, hogy az ügyben további őrizetbe vételekre kerül sor.

S. Márk többször hirdetett eladó kocsikat az interneten, az autólopásokból szerzett pénzből vett magának drogot. Ismerősei szerint ugyanis a közelmúltban teljesen megváltozott, úgy hiszik, komolyabban „rácsúszott” egy szerre, ez motiválhatta arra, hogy pénzszerzési próbálkozásai során végül az emberöléstől se riadjon vissza.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek