Celeb

Fehérneműben mutatta meg bomba testét Szinetár Dóra

Létrehozva: 2012.10.12.

Úgy tűnik, nem viselte meg a válás Szinetár Dórát, aki talán soha nem volt olyan bomba formában, mint most. Vérforraló idomait lenge öltözetben mutatja meg színházi plakáton pózolva.

Szinetár Dóra és Ullmann Mónika főszereplésével a jövő héten mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Chicago című musicalt. Roxie Hartot, a szeretőjét meggyilkoló kóristalányt Dóri alakítja majd, aki a szerep kedvéért bomba formába hozta a testét. Olyannyira, hogy 35 éves létére a huszonévesek is megirigyelhetnék alakját.

Ezt ékesen bizonyítja az előadás plakátja, amelyen fehérneműben pózol. – Dóra már az előző évad végén megtudta, hogy megkapja ezt a szerepet, és azóta folyamatosan készült a feladatra, éppen ezért fogyott is, hogy csúcsformába hozza magát – mondta a Borsnak Szinetár sajtósa, Ferenczi Orsolya.

Dórinak egyébként különedzésekre nem is kellett járnia ahhoz, hogy a kilók leolvadjanak róla, elég volt a táplálkozásra odafigyelnie, ugyanis az intenzív
táncpróbák felértek a színésznő számára egy-egy kiadós alakformáló edzéssel.

– A koreográfiában Kocsis Tamás a legendás Bob Fosse világát idézi. A színészeknek ehhez fel kellett kötniük a gatyájukat, de szerencsére Ullmann Mónika és Szinetár Dóra is voltak egykoron táncosok, így volt miből építkezniük – nyilatkozta lapunknak az előadás rendezője, Béres Attila. – A plakáton látható fotókat egyáltalán nem kellett retusálni, a színésznők ugyanis a nyolchetes próbafolyamat alatt mindennap táncoltak hat órát és további nyolc órát próbáltak, ez pedig bőven elég edzés volt számukra. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek