Aktuális

Bándy-gyilkosság: riadóláncot szerveztek

Létrehozva: 2012.10.17.

Bándy Kata meggyilkolása óta hónapok teltek el, de a környéken élők félelme cseppet sem szűnt. Létrehozták a Szomszédok Egymásért Mozgalmat (SZEM), és riadóláncot alkotva figyelik a gyanús alakokat.

Közeleg a nyomozás lezárása a Bándy-ügyben, legalábbis erre enged következtetni a gyanúsított, P. László védőjének tegnapi nyilatkozata. – Bár az iratismertetés dátumát még nem tűzték ki, úgy tudom, már csak egy-két szakértői vélemény elkészültére vár a rendőrség – mondta lapunknak dr. Sólymos Sára.

– Köztük a DNS-eredményre, amely viszont természetesen nagy jelentőséggel bír. Bár védencem DNS-ét már azonosították, azt azonban nem tudjuk, hogy ez a minta honnan került elő, s a szakértői eredmény kézhez kapásáig abban sem lehetünk biztosak, hogy vajon nem bukkantak-e mástól származó DNS-mintára is – magyarázta az ügyvéd, aki utoljára kedden beszélt a magánzárkában őrzött P. Lászlóval. A jogi képviselő elmondása szerint P. jól viseli a börtönt, ideje nagy részét rajzolással tölti.

Közben a pécsi önkormányzat megtisztíttatta azt a bozótos területet, ahol Bándy Kata élete véget ért. A rossz emlékű helyen illegális szemétlerakó működött, a környékbeliek pedig arra panaszkodtak, hogy – pláne a történtek után – félnek a beláthatatlan, bokrokkal benőtt szakadék közelében járni.

Ezt a városrészt Ledinának nevezik, s most egy itt lakó asszony, Füzér Mária vezetésével megalakult a helyi SZEM (Szomszédok Egymásért Mozgalom) egyesület. Akik a mozgalomhoz csatlakoznak, egy matricát ragasztanak a házukra, ezzel is jelezve a rosszban sántikálóknak: ők bizony lesik az utcát, ránéznek a szomszédra, értesítik a rendőrséget, ha gyanús alakot látnak, szólnak egymásnak, ha egy idegen autó túl sokat köröz az utcákban.


– A gyilkosság után hosszú hetek teltek el, mire magunkhoz tértünk – mondta lapunknak Füzér Mária. – Eldöntöttük, hogy a saját biztonságunkért magunknak is tennünk kell. Amint azt a rendőrség rekonstruálta, az én házam előtt is elment P. László és Bándy Kata azon a végzetes éjszakán. Ez a szörnyű eset indított arra, hogy megszervezzem a riadóláncot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193821_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: Kiderült mikor lép be a háborúba a NATO

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715037312
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192996_auto_resized.jpg
life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715037312
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715037312
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715037312
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?