Test és lélek

Egyre büdösebbek a mai fiatalok

Létrehozva: 2012.10.18.

Nem fürdik és nem vált naponta tiszta inget vagy blúzt a magyar fiatalok 25-30 százaléka. Mi több, fogat sem mosnak rendszeresen. Erre a megdöbbentő eredményre jutott az Ipsos. Az ok elsősorban a lustaság és a jó példa hiánya.

Bár a magyar fiatalok többsége ügyel arra, hogy ápolt és tiszta legyen, a 15–25 év közöttiek harmadának ez sajnos nem fontos. Sokan nem fürdenek két alvás között, nemhogy naponta háromszor, de egyszer sem mosnak fogat, és a tusolás, a ruhacsere is gyakorta elmarad. A kutatásból, amelyben hatszáz fiatalt kérdeztek meg, az is kiderül, hogy a rendszeres fürdés jellemzőbb a lányokra, valamint a budapestiekre.

Kiss Anikó mesterkozmetikus tapasztalatai egybecsengenek a felmérés eredményével.

– Akik engem felkeresnek, azok ügyelnek arra, hogy tiszták, jó megjelenésűek legyenek. Ugyanakkor látom az utcán, a környezetemben, hogy sokan vannak a fiatalok között, akiknek valamiért ez nem fontos. Gondolom, a hazulról hozott minta működik.

Hargitai Bea szerint Prágában még rosszabb a helyzet.

– A kedvesemmel egy ideje a cseh fővárosban élünk, és elkeserítő tapasztalataim vannak. Itt sem a fiatalok, sem az idősebbek nem használnak például dezodort, sőt abban sem vagyok biztos, hogy tusolnak. Otthon ennél százszor jobb a helyzet – vélekedik a playmate.

Vajon mi lehet az oka annak, hogy egyeseket nem zavar a saját testszaguk, a büdös leheletük, a koszos ruhájuk?

– Az igénytelenség mellett lehet ennek egy másik oka is – állítja Csehák Hajnalka pszichológus. – A rossz lelkiállapotban lévő emberekre jellemző, hogy nem váltanak ruhát, elhanyagolják a tisztálkodást. Korábban egy gyermekotthonban dolgoztam, ahol a gyerekeket roppant nehezen lehetett rászoktatni arra, hogy lefekvés előtt tusoljanak, vécéhasználat után kezet mossanak. Azt mondták, nem értik, miért van erre szükség. A családi minta rengeteget számít.

Dr. Lendvay Mária szerint nem ennyire riasztó a helyzet, legalábbis Budapesten.

– A gimnáziumban, ahol derékig levetkőzve vizsgálom a gyerekeket, csak egy-két kövérebb fiatalnak van testszaga, és a szakmunkásiskolákban is nagyjából ilyenek az arányok. A fiatalok fogazata viszont egyértelműen javult a tíz-húsz évvel korábbihoz képest – foglalja össze tapasztalatait az iskolaorvos. – Ugyanakkor azt látom, hogy a tinik igyekeznek követni a divatot, a fiúk nagy része például borotválja a mellkasát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714995310
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714995310
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714995310
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Egyszer talán megadatik, hogy ne csak 3 hónapig legyek édesanya" – Vajna Tímea fájdalmas vallomása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714995310
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Vl4I1LzT88X3-pDdRdF3Kt7gc8z4N-C8RVnnDpdUVXI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkNGFkNDY2MzIyYjQ2OTZhNmJmMWM0YjI3ODM2ZTcy.jpg
Váltás

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/EN7bgfHhltKMAu0pxszky6XUY-mEZw2o7JaaniVxXe4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwZmVkMmNlYzFiMTQ3OTRiMTI1ZTFjYjVkMzE4MGEx.jpg
Favorit

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje