Test és lélek

Nem mindegy, milyen illatú szobában alszik

Bors

Létrehozva: 2012.10.27.

Mivel a szagok hatnak a tudatalattinkra, álmunkat is jelentősen befolyásolja, milyen illatú hálószobában töltjük az éjszakát. Mint kiderült: amennyiben kellemes virágillat vesz bennünket körül, a gyötrő rémálmok jó eséllyel messzire elkerülnek.

A kellemes illatok pozitív, harmonikus álmokat biztosítanak, míg a bántó, avagy kimondottan agresszív szagok sokszor rossz emlékeinket, rejtett félelmeinket csalják elő tudatalattinkból. Egy amerikai akadémiai felmérés szerint az alvás közben érzett szagok egyértelműen befolyásolják álmaink tartalmát, érzelmi töltését. A bizarrnak tűnő kísérlet során megállapították, hogy sokkalta negatívabbnak értékelték álmaikat azok a kísérleti alanyok, akik például záptojásszagban aludtak, mint azok, akik rózsaillatban. Ennek az az oka, hogy a rossz szagokhoz általában kellemetlen élmények társulnak, míg a kedves emlékeinkhez többségében finom illatok.

Az álmatlansággal, illetve a rémálmokkal küzdőknek éppen ezért azt javasolják, hogy tartsanak virágzó növényeket hálójukban. Kitűnő a rózsa, a jázmin vagy a klematisz. Ezek mindig kaphatók, s a tartásuk sem igényel különösebb szakértelmet. Sokat segíthetnek még a párologtatott illóolajok is. Ezek közül válassza azt, amelyik a leginkább megnyugtatja, ellazítja. A tapasztalat szerint sokaknak segít a narancs, a levendula vagy a fenyő illóolaja.   

Tanácsos még…

* …szintetikus légfrissítők helyett potpourrit használni

* …elalvás előtt télen is szellőztetni néhány percig

* …legalább hetente tisztára cserélni az ágyneműt és a hálóruhát 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713599712
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146247_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713599712
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713599712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713599712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy