Aktuális

Ciki helyzetben a kormány: nem is kért adót az IMF?

Bors

Létrehozva: 2012.10.29.

Kellemetlen helyzetbe került a magyar kormány. Az IMF magyarországi irodavezetője ugyanis kijelentette: szó sincs arról, hogy a Nemzetközi Valutaalap a családi támogatások csökkentését vagy az ingatlanadó bevezetését kérte volna Orbánéktól.

„Nem engedünk az IMF-nek!” – ezzel az üzenettel indított IMF-ellenes médiakampányt a kormány. Napilapokban, plakátokon közölték: a kabinet nem hajlandó csökkenteni a családi támogatásokat, s nem vezet be ingatlanadót. Kormánytagok és kormánypárti politikusok több alkalommal is azt nyilatkozták: az EU és az IMF kért ilyen és ehhez hasonló lépeseket, amit nem hajlandóak megtenni.

Az IMF magyarországi irodavezetője most azonban a Levegő Munkacsoport egy levelére válaszolva azt írta: „Az IMF és az Európai Bizottság júliusi küldöttsége nem támasztott meghatározott feltételeket.” Iryna Ivaschenko hozzátette: „A megbeszélések a politika mozgásterének széles körére összpontosultak annak érdekében, hogy megmaradjon a makrogazdasági és pénzügyi stabilitás, kiegyensúlyozottabb és fenntarthatóbb legyen a kormány által tervezett pénzügyi kiigazítás, és megteremtődjenek a gyorsabb növekedés alapjai.” Az IMF-nek küldött levelében a Levegő Munkacsoport elnöke aggályait fejezte ki, hogy az IMF a közszférának nyújtott állami hozzájárulás csökkentését követeli. Az IMF tisztségviselője azt válaszolta: „A közszférát illetően a kormányon áll, hogy milyen mértékű és jellegű csökkentést hajt végre.”

A kormány részéről lapzártánkig nem reagáltak az IMF állításaira.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090637_auto_resized.png
origo.hu

Ez a tökéletes húsvéti töltött tojás titka

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711667712
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091527_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711667712
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711667712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076905_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stephen King annyira félt ettől a horrorfilmtől, hogy nem tudta végignézni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei