Celeb

Különleges megoldást igényelt Pattinsonék szexjelenete

Szabadi Klaudia

Létrehozva: 2012.11.14.

Hiába egy pár Robert Pattinson és Kristen Stewart a valódi életben, az erotikus jelenetekkel megszenvedtek az Alkonyat befejező részében. Az intim pillanatokban a stáb is nevetésben tört ki.

Holnap mutatják be világszerte a régóta várt Alkonyat – Hajnalhasadás második részét, amely egyben befejezése is a négy részből álló ember-vámpír románcnak. Minden idők egyik legromantikusabb története a fináléban teljesedik ki, hiszen Bella – Kristen Stewart –, miután életet adott lányának, Renesmeenek, megerősödve és új képességek birtokában, vámpírként tér magához. Végre beteljesedik, amire mindig is vágyott: vámpírként élheti életét Edward, azaz Robert Pattinson oldalán. És persze most, hogy már a két szerelmes igazi párként közeledhet egymáshoz – hiszen, amíg Bella ember volt, Edward féltette önnön vámpírerejétől –, semmi akadálya nincs, hogy egymás iránti izzó szenvedélyük kiteljesedjen. A sármos „vérszívó” elárulta: voltak nehézségeik a szexjelenetekkel.

– Elsősorban a korhatár-besorolás miatt problémáztunk. Hiszen a fiatalabb nézőkre is gondolnunk kellett – magyarázta Robert Pattinson. – De a történet nem lehet teljes, és a vámpírszerelem nem teljesülhet be szeretkezés nélkül, ezért meg kellett oldanunk. Persze nem árulom el, mit találtunk ki, de sikerült! Úgy döntöttünk, hogy minden idők legvadabb, legszenvedélyesebb vámpírszexét láthatják a nézők, de úgy, hogy az mégse legyen ízléstelen – részletezte az ifjú színész az „ágybeli nehézségeket”. Sőt elárulta azt is, milyen kellemetlen volt számára és Kristennek is az erotikus részek forgatása.

– Nem tudom, más hogyan érezné magát, mi tényleg zavarban voltunk. Kínlódtunk. Végül is ott van a stáb, az operatőr szinte az arcunkba nyomja a kamerát,mi pedig ott vonaglunk egymás karjaiban. Pláne, amikor az eksztázist kellett imitálni! Kristen volt az, aki először elkezdett vihogni, aztán én is elröhögtem magamat, végül az egész csapat velünk nevetett – mondta el Pattinson.

Kristen pedig kedvenc jelenetéről mesélt:

– Szerintem a nézőknek is az tetszik majd igazán, amikor Bella vámpírként ébred fel, és újszülöttként megtapasztalja mindazt, amire eddig csak áhítozott. Az emberfeletti gyorsaságot, az érzékelést, és amikor becserkészi áldozatát, hogy táplálkozzon. Azt pont nekem találták ki, alig vártam már, hogy végre ne a csetlő-botló, bénázó kiscsajt játsszam, hanem a halhatatlan, elképesztő erejű, szépséges Mrs. Cullent! – tette hozzá a színésznő.

Ajánljuk

A Twilight-sorozat befejező része nemcsak romantikát, hanem minden eddiginél váratlanabb fordulatokat tartogat a nézők számára. Olyan filmet hoztak össze az alkotók, amely nem csupán méltóképpen fejezi be az Alkonyatot, de olyan döbbenetes a végkifejlete, amilyenre talán senki sem számít.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087591_auto_resized.png
origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711718712
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092365_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Újra szól a hatlövetű: jó híreket hozott Orbán Viktor + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711718712
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17071386_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711718712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról