Ötévesen itta meg az első fröccsét Tapasztó István, hétévesen pedig már nagyivónak számított. Bár kisgyerekek haltak meg mellette az alkohol miatt, ez nem tartotta vissza a szesztől. A változást életének mélypontja hozta meg, azóta ő segít az alkoholbetegeknek.
Barátságos, meleg otthonba vezet be Tapasztó István. A konyhában jókedvűen sürgölődik a felesége, a házat süteményillat lengi be, a szomszédos szobában az iskolás unokája írja a házi feladatot. A harmonikus családon nem látszik, hogy egykor óriási problémáik voltak, mert közéjük állt az alkohol.
Apja példáját követte
– Minden ötéves koromban kezdődött. Édesapám alkoholista volt, anyukám pedig mindig engem küldött utána a kocsmába. Apám azt mondta, csak megissza az utolsó kört és már indulhatunk is. Hogy siettessem, titokban én is ittam a pohárból. Ám hiába fogyott el, ő rendelt még egyet – emlékezett vissza István.
– Hétévesen már nagyivónak számítottam. Az unokatestvérem esküvőjén voltunk, és két 5-6 éves gyerekkel találtunk egy üveg kevertet. Megittuk. Én bódulatomban elaludtam, és mire felébredtem a két társamban már nem volt már élet. Meghaltak alkoholmérgezésben – folytatta. – Sokáig nem szembesültem azzal, hogy alkoholista lettem. Ittam, mert felszabadulttá, boldoggá tett, és minden szép volt olyankor. Később már csak a fejfájás, a keserűség és a bűntudat maradt, meg a mindent elsöprő vágy, hogy újra a pohár után nyúljak.
István a szerencsések közé tartozik, ugyanis az alkoholbetegsége mellett is meg tudott élni – igaz, dolgozni csak akkor tudott, ha megivott pár pohárral, különben remegett a keze. A családja azonban nehezen tolerálta a szenvedélyét.
Lánya mentette meg
– Egy részeg éjszakám után össze is verekedtem mindannyiukkal. Reggel, amikor felébredtem, láttam, hogy az egész lakás romokban hever, néhol vérfoltok voltak. Kati, a nagylányom sírva jött oda: „Nézz rám apám, kiütötted az összes fogam!” Ez volt életem mélypontja – meredt maga elé István.
– Dagadt szemmel, vérfoltosan mentem el az elvonóra, és azt mondtam az ügyeletes orvosnak: azonnal vegyen fel. Ez volt az ötödik elvonóm, de éreztem: ez az utolsó dobásom.
Sikerült, István immár huszonötödik éve tiszta, egy csepp alkoholt nem ivott meg. Az elvonó után elment a dorogi alkoholmentes klubba, melynek vezetését át is vette egy évvel később. Hite ad neki nyugalmat.
– Három éve voltam már tiszta, mindent helyrehoztam a családommal, de még mindig őrült indulatok voltak a lelkemben. Kértem egy orvos segítőmet, hogy adjon több gyógyszert, ő azonban helyette megmutatta: lehet más utam is, a vallás. Ez hozta meg a nyugalmat, és a leszámolást ezzel az ördögi kísértéssel, az alkohollal – zárta szavait István.
