Aktuális

Imádnak berúgni a libák és a majmok

M. G.

Létrehozva: 2012.11.18.

El sem hinnénk, de példák bizonyítják, hogy az állatok is szeretik az alkoholt. Elefánt, medve, ló, kutya imádja a piát, mi több, a medve és a majom sörivásban kiállná a versenyt egy német diákkal is.

Részeg disznó, iszik, mint a gödény – tartja a mondás. Egy a baj vele: a disznó nem részeges, a gödény pedig nem iszik, legalábbis nem sokat. A többi stimmel.

„Részeg disznóból sokat láttam már életemben, de az két lábon járt. Az igazi, mármint a sertés az alkoholba legfeljebb akkor kóstolna bele, ha azt a moslékjába kevernék, de ha túlzásba vinné, bele is pusztulhatna” – állítja dr. Barabás Pál nyugalmazott állatorvos. Vagyis a disznót az alkoholista állatok sorából kipipálhatjuk, de nélküle is pont elég fajta akad, akik időről időre leisszák magukat a sárga földig. 

A közelmúltban a „nagypiás” svéd szarvas fotója járta be az internetet. Egy családi ház kertjében kötött ki minden áldott éjszaka, belakmározott az almából, s a megerjedt gyümölcstől alaposan leittasulva dőlt le aludni reggelig, míg ki nem józanodott.    

A tyúkok például a pálinkáért vannak megveszve és egymást tapossák a pálinkás meggyért, amit pajkos gyerekek vetnek oda nekik, hogy gyönyörködjenek a részeg baromfik játékában.

Nem kevésbé mulatságosak a részeg libák sem. Régen, amikor faluhelyen még eperfák sora állt az utcákon, a földre hullott édes nyári termést csipkedték fel esténként a legelőről megtérve, s mire hazaértek a gyomrukban erjedő cefre megtette a hatását: tántorgott minden liba, ingatta bőszen a nyakát, s az udvaron simán összeesett és elaludt. Érdekes, hogy reggel, amikor ismét a legelőre indultak, szintén volt eper a földön bőséggel, de rá sem néztek. Alighanem a másnaposságtól.

Erjedt gyümölcsért egyébként a bárány is odavan. Főleg a rothadó al-máért, aminek hatása gyorsan meg is látszik rajta. Nem csak tántorog, hanem még agresszívvá is válik az amúgy békés jószág.      

Állatkerti ápolók a tudói, hogy az elefánt és a majom milyen nagy piás. Az ormányosok hamar rá is szoknak az italra, s egy idő után az alkoholfüggőség minden jelét kimutatják: ha nem kapnak itókát, egyszerűen betegséget szimulálnak, csakhogy alkoholtartalmú orvosságot adjanak nekik.

A majmot éppen a gyöngéjénél fogva ejtik rabságba az afrikai bennszülöttek; egy egész népes majomcsalád elfogását elvégzi egyetlen ember. Egy pálinkával telt edényt állít az erdő szélére; a majmok, alig, hogy megpillantják az edényt, csapatostul rárohannak és hamarosan úgy berúgnak, hogy az embert is pajtásnak vélik. A vadász ekkor egy majmot karjánál fogva elkap és megindul vele a falu felé, a többi majom nemcsak hogy nem fut el – talán nem is tudna futni –, hanem követvén a vadász példáját, egymás karjába kapaszkodva megindulnak csapatostul a falu felé. Ott aztán elbánnak velük.

A papagájok is nagy alkoholisták és sokan berúgatják őket, hogy mulatságos viselkedésükön szórakozzanak. Mi több, egy természetbúvár még a pillangóról is azt híreszteli, hogy részeges, s néha holtrészegen fetreng. A macska és a kutya sem veti meg az italt. A vörösborért – ha kapnak – odavannak. A századelőn a sörgyárak lovairól derült ki, hogy a sörre úgy rászoknak, hogy rendszeresen leitták magukat, s ha nem kaptak, szabályos delirium tremensben adták ki a párájukat. 
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147199_auto_resized.jpg
origo.hu

Soha nem látott csata: összecsapott a Föld két leghalálosabb állata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713619511
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142641_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713619511
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713619511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713619511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713619511
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban