Aktuális

Nehézfiúk várják Bándy Kata gyilkosát

Létrehozva: 2012.11.21.

Az ország egyik legkeményebb börtönébe költöztetik jövő hétfőn a Bándy Kata megölésével gyanúsított P. Lászlót. A rendőrség honlapján még szerepel az egymilliós díjkitűzés.

Vége az eddig Pécsett, egyszemélyes zárkában őrzött P. László nyugalmának. Hétfőn átszállítják egy másik börtönbe, hogy megkezdje a lopásért rá kiszabott egy év négy hónapos büntetés letöltését.

– Még nem tudom, hogy védencemet melyik bv-intézetbe viszik, de az biztos, hogy a gyilkossági ügy miatt az ország egyik legkeményebb börtönébe szállítják – mondta lapunknak dr. Sólymos Sára ügyvéd. – Lászlót valószínűleg már nem hallgatják ki újra a nyomozás vége előtt. Úgy tudom, hogy hamarosan lezárják a vizsgálatot, már csak egy-két szakértői véleményre várnak, köztük az igen időigényes DNS-vizsgálatok eredményeire.

Eljutott hozzám is az információ, hogy a rendőrség honlapján még szerepel a júliusban feltett egymillió forintos díjkitűzés, ez logikusan azt jelentheti, hogy a rendőrségnek még lehet olyan gyanúja, amit eddig nem közöltek – tette hozzá az ügyvédnő.

Sólymos Sára egyébként másfél hete találkozott utoljára a Feka becenevû P. Lászlóval. A jogász szerint a férfi kiegyensúlyozottnak látszott, s továbbra is állítja: egyedül végzett Bándy Katával.

A Bors megkeresésére Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: a nyomravezetői díjat már visszavonták, csak technikai malőr lehet, hogy a police.hu-n még mindig szerepel. A férfi szerint a rendőrségnek nincs újabb gyanúsítottja.

Mint emlékezetes: Bándy Kata rendőrségi pszichológus holttestét 2012. július 11-én fedezték fel Pécs egyik bokros területén. A lányt megfojtották, és megpróbálták megerőszakolni. A nyomozók elfogták a 26 éves, többszörösen büntetett P. Lászlót, aki beismerő vallomást tett. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek