A transfermarkt.de honlap Orbán Viktor miniszterelnök focista fiának, Gáspárnak a vételárát 50 ezer euróra, vagyis 14,2 millió forintra taksálja. A srác csak ritkán játszik a csapatában.
Érdekes adatra leltünk a mértékadó német transfermarkt.de honlapon, amely különböző szempontok alapján tesz becslést a futballisták piaci értékére. Meglátásuk szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök fiának, az NB II Nyugati csoportjában éllovas Puskás Akadémia játékosának, Orbán Gáspárnak a vételára nagyjából 50 ezer euró, vagyis 14,2 millió forint lehet.
Ez az összeg a sztárklubok viszonylatában parányi, hiszen sok labdarúgójuk hetente több pénzt keres, mint amennyiért Gáspárt ki lehetne vásárolni felcsúti klubjától. Viszont ha azt vesszük, hogy a húszéves középpályás a jelenlegi idényben mindössze egyetlen percet tudott a pályán tölteni, úgy az 50 ezer eurós vételár már komoly összegnek minősíthető. Ugyanennyire taksálják egyébként a szintén a Puskás Akadémiában futballozó, Gáspárral egyidős Baracskai Rolandot is, aki már 13 mérkőzésen lépett pályára ebben az idényben, és négy gólt szerzett.
A becsült értékénél nagyobb gond Orbán Gáspárral kapcsolatban, hogy pillanatnyilag bizonytalannak tűnik a profi karrierje. Mint a Bors nemrég megírta, a miniszterelnök fiát egy makacs gyulladás hátráltatja, amiért rengeteg edzést kellett kihagynia, és a Gödöllői Egyetem jogi karán végzett tanulmányai miatt is nehézkes számára a tréningek látogatása.
Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője szerint Orbán a múlt héten könnyített edzéseket már végzett, de megjósolhatatlan, mikor lehet újra teljes értékű játékos. – Gáspár egészségi állapotáról nem tudok beszámolni, arról az orvosokat kellene megkérdezniük – jelentette ki az edző.