Összeesett Schobert Norbi édesanyja

„Tudtam, hogy Édesanyámat is meg kell valahogy vezetnem, hiszen súlyos vérnyomásproblémái vannak, ráadásul cukorbeteg, őt sem szabad kitenni ekkora stressznek. Tudta, hogy valamikor majd lesz szívműtét, de nem mondtuk meg neki, hogy mikor, mert az egy krízis, amíg várja, hogy eljöjjön az idő. Ettől kaphat egy infarktust vagy súlyos hiperglikémiát.

Anyámhoz a futás előtt és után is betértünk, és megdöbbenésemre az első kérdése az volt, hogy mikor lesz a műtét. Ilyen az anyai megérzés. Persze mindent tagadtam, de elkövettem azt a hibát, hogy őt is kétszer pusziltam meg, és a szokásosnál hosszabban búcsúzkodtam. Korábban vagány gyerekként csak odavetettem, hogy »Csá Anyu«, s ehhez képest most érzelmesebb volt minden.

Attól fogva nem volt nyugalma.

A műtét napján szabályszerűen berobbant a kórházba, miközben én az operációt követően az intenzíven aludtam. Réka megnyugtatta, hogy nincs baj, de a másnapi látogatás során rosszul lett, összeesett, azonnali orvosi kezelésre szorult. Nem messze tőlem fektették le, egy másik kórteremben. (…)

Kedden szívkatétereztek. Kevesen tudják, hogy ez a beavatkozás nem jár vágással, ugyanakkor roppant kellemetlen, és fájdalmas.

Negyven felett ez kötelező, hogy megnézzék a szív és a koszorúerek valódi állapotát. Pontosan azért, hogy ne akkor lepődjenek meg, amikor felnyitnak.

A szívkatéterezés előtt kicsit bedrogoznak, amitől semmit nem érzel. Persze az is lehet, hogy érzel, de a nagy izgalomban nem tudod, hogy mi az… Mesélték, hogy egyszer valaki nem kapott elég Dormikumot, és ki akart ugrani a nyolcadikról.

Réka már akkor sírt, hogy nem jöhet velem. Pedig ez még korántsem az a nagy műtét volt. (…)

Levittek egy jéghideg műtőbe, fáztam, mint a szibériai menekültek. Le voltam takarva egy lepedővel. Mondták, hogy kicsit fájni fog. A vérvétel sem egy kellemes dolog, pláne amikor késnyi vastagságú tűvel megszúrnak. De még az is egy vasárnap délutáni krémesnek minősül ahhoz képest, amikor artérián szúrnak. Az artériában ugyanis nagy nyomás van, és ez egy nagyon érzékeny ér.

Lámpák, monitorok, spray, kicsit viccelődnek egymással, mondják, hogy kicsit fájni fog, hát elmondhatatlanul fáj. Pokol. A késnyi vastagságú tűből kettőt belenyomnak az artériába. Valami kupakkal megfogják, hogy ne spricceljen, mert egyébként négy és fél méterre spriccelne. És ekkor a tű végén a gép betol egy katétert, ami vastag, és feldugja a szívedbe meg a környezetben lévő erekbe. Érzel valami vándorlást, de látod a monitoron is az egész műveletet. Belepumpálják a kontrasztanyagot, és nézik, hogy a szív körül hogyan működnek az erek.

Csak azért nem őrülsz meg és ájulsz el, mert az érzékelőképességeidet ezek a drogok tompítják. Aztán kihúzzák, és mondják, hogy most egy kicsit rosszul lesz Norbi, mert ez felborítja a keringést. Mégsem voltam rosszul. Inkább lelki fájdalmaim voltak.

Visszahoztak a szobába, Rékával összebújtunk. Késő este hazaküldték, nem engedték, hogy itt aludjon. Lehet, hogy azért, mert tudták, ha túl sokat agyalunk, tényleg megszökünk. Szegénykém másnap reggel 5- kor már újra itt volt. Akkor már nem ettem reggelit, mondjuk előző este se vacsoráztam. Reggel már nem is ihattam, csak annyit, hogy bevehettem a kötelező gyógyszereket.”

(Folytatjuk)