Celeb

Radics Gigi: szűzen megyek férjhez

B. B. B.

Létrehozva: 2012.11.28.

Míg a magyar fiatalok átlagosan tizenhárom évesen vesztik el a szüzességüket, addig Radics Gigi ritka elvet vall. A Megasztár győztese a szerelem beteljesülését a nászéjszakán tervezi.

Radics Gigi mindössze tizenhat éves, de határozott elképzelései vannak az életről: hiába a hirtelen jött siker, a tinédzser két lábbal áll a földön, és ugyanaz a tiszta lelkű lány maradt, aki szülőfalujában, Endrefalván volt.

Gigi szombaton a Klubrádió Klubdélelőtt című műsorának vendége volt, és a műsorvezető többek között a magánéletéről faggatta.

– Vágysz valami szerelemfélére? – kérdezte a műsorvezető Gigitől. – Még ha vágynék, akkor se lenne rá idom. Biztos lesz majd olyan időszak, amikor azt mondom, most már kell egy pasi, de nem érzem úgy, hogy ennek most lenne itt az ideje – válaszolta határozottan Gigi, akiről a Bors már megírta, még nem volt igazi, komoly kapcsolata. Egyedül a Megasztárban került közelebb egy kicsit versenytársához, Burgess Benjihez, akit a rádióbeszélgetés során is megemlített.

– Nagyon tetszett, de a műsor után egy más embert ismertem meg benne – mondta a fiúról szomorúan Gigi, aki arról is beszélt, mit szólna a papája, ha egyszer azzal állítana haza, hogy ott akar aludni a barátja.

– Húúú, ez elképzelhetetlen! – nevetett, majd komolyan folytatta. – Jó dolognak tartom, ha házasság előtt nincs semmi. Ez az egyetlen roma hagyomány, amit betartok. A legtöbb roma lány nem engedi, hogy az esküvő előtt ott aludjon a fiú – mesélte szemérmesen a fiatal énekesnő.

Manapság, amikor a magyar fiatalok átlagosan tizenhárom évesen vesztik el a szüzességüket, bizonyára furcsállva néznek kortársai Gigire. A Bors munkatársa azt kérdezte a Megasztár 2012 győztesétől, hogy mit mond azoknak a barátnőinek, akik másként vélekednek a szexualitásról.

– Ragaszkodom ahhoz, amiket elmondtam, ezt az utat szeretném bejárni, tiszteletben tartva a hagyományainkat – jelentette ki határozottan.

 

Divat a szüzesség

Radics Gigi nem az egyetlen fiatal sztár, aki ragaszkodik ártatlanságához és erkölcseihez. Az amerikai Jonas Brothers nevű formáció tagjai például szüzességi fogadalmat tettek házasságuk napjáig. A popcsapat büszkén hirdeti elveit, és a fiataloknak is ezt az életformát ajánlja. Ellenpélda azonban Britney Spears, aki – miközben éveken át az orránál fogva vezette a világsajtót szüzességével kapcsolatban – már 14 évesen iskolatársának adta ártatlanságát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715033412
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195165_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715033412
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715033412
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715033412
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség