Sport

Gyurta Dani kosarat adott Rubint Rékának

Sz. T.

Létrehozva: 2012.11.30.

Alighanem Magyarország egyik legvonzóbb agglegénye Gyurta Dániel. Jóképű, szerény, okos – és csak Londonban 58 millió forintot keresett. Nem véletlen, hogy a lányos anyukák álma.

A hétvégi Fitparádén Rubint Réka szokásához híven hatalmas tömegeket mozgatott meg. Utána több nyilatkozatot is kértek tőle, s az egyik riporter arról faggatta, ha ő is szavazhatna, kit jelölne 2012-ben az év magyar sportolójának.

– A bajnokok bajnoka számomra Gyurta Dani, s hogy ha várna még… hát úgy tíz évet, szívesen neki adnám a lányom – mondta válaszul, majd kicsit sajnálkozva hozzátette: – Lara még csak kilencéves.

A fitneszlady egyébként teljesen odavan az olimpiai bajnok mellúszóért. Tetszik neki az embersége, a kisugárzása, a küzdeni tudása, az alázata; nagyon szimpatikusnak tartja Danit. – Bár ilyen lenne minden 22-23 éves fiatal, sokra vihetné Magyarország – tette még hozzá a háromgyerekes anyuka.

A videó tartalmát Gyurtának is ismernie kell, hiszen az általa gyakran látogatott Facebook-oldalára kiposztolta egy hölgyismerőse. A Bors megkérdezte a sportolót, áll-e a legénykérés elébe.

– Megtisztelő számomra, hogy eredményeim kapcsán ilyesfajta népszerűségre is szert tettem, de sajnos, nem élhetek a kínálkozó lehetőséggel, mert már foglalt a szívem – mondta kicsit hivatalosan a klasszis úszó.

Azt már mi tesszük hozzá vigaszul Rékának: tíz év nagy idő, azalatt még Daninak is „megjöhet az esze”.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711726812
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711726812
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085374_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711726812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik