Aktuális

Titkos hangfelvétel miatt kellett meghalnia Péternek?

Létrehozva: 2012.12.04.

Egy korábbi gyilkosság bizonyítékának eltüntetése motiválhatta Németh Gábort, hogy végezzen üzlettársával – tudta meg a Bors. A rejtélyes thaiföldi emberölések ügyében már nemcsak az ottani rendőrség, de a Nemzeti Nyomozó Iroda is nyomoz.

Hajtóvadászat indult Németh Gábor után. A thaiföldi hatóságok gyanúja szerint ő végzett Phuket szigetén R. Péterrel.

A helyi sajtó arról számolt be, egy üzleti ügy miatt késelte halálra R. Pétert. A Bangkok Post úgy tudja, Némethet az dühítette fel, hogy nevét aláhamisították egy telek-adásvételi szerződésen.

A Bors információi szerint azonban ennél nyomósabb érv is ösztökélte.

– R. Péter titokban rögzített egy beszélgetést, amelyen Németh Gábor elkottyintotta, hogy tavaly ő végzett egy szintén Thaiföldön tartózkodó magyar vállalkozóval, Cs. Lászlóval – mondta lapunknak Chilkó Ferenc magánnyomozó, a BRFK életvédelmi osztályának egykori vezetője, akit Cs. családja kért fel az eltűnt férfi megtalálására. – Azt nem tudni, Németh miért végzett Cs. Lászlóval. Feltehetően pénz miatt, hiszen a gyilkosság óta használta a férfi bankkártyáját, és árulta a gépkocsiját is. Németh Magyarországon csalásokat követett el, az így szerzett 100-200 millióból Thaiföldön panziót nyitott. Úgy látszik, ennyi nem volt neki elég – magyarázta Chilkó.

Garamvölgyi László, az Országos ­Rend­őr-főkapitányság szóvivője a Borsnak elmondta: tegnap a Nemzeti Nyomozó Iroda a Cs. László sérelmére elkövetett emberölés ügyében nyomozást indított.

– Felvettük a kapcsolatot a thaiföldi hatóságokkal. Az R. Péter sérelmére elkövetett emberölés ügyében egyelőre nem nyomozunk. A gyanúsított ellen korábban kilenc körözést adtak ki különböző kapitányságok csalás, magánokirat-hamisítás, hivatalos személy elleni erőszak és testi sértés miatt. Egy ügyben jogerősen nyolc évre ítélték, mivel nem kezdte meg büntetése letöltését, ezért a bíróság is körözést adott ki ellene. Nemzetközi elfogatóparancsot egyelőre nem adtunk ki, ennek technikai okai vannak – magyarázta a szóvivő.

A thaiföldi rendőrség feltételezi, hogy Németh Gábor már elhagyta az országot, hiszen a gyilkosság és a holttest megtalálása között több nap telt el. Németh egy Móse David névre kiállított izraeli útlevéllel is rendelkezik. 
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690816
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690816
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690816
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten