Test és lélek

Zavaró az anyajegy a 8 éves kislány arcán

Bors

Létrehozva: 2012.12.08.

Nyolcéves kislányom arcán van egy nagyobb anyajegy. Már megvizsgáltattuk, nem kóros. Neki azonban nagyon nem tetszik, sőt zavarja. Le lehet vetetni az anyajegyet ebben a korban?

Az anyajegyek eltávolítása nincs korhoz kötve, gyereknél azonban alapos mérlegelést igényel. Az eltávolítás mellett szól az a tény, hogy a veleszületett anyajegyek a veszélyesebbek, azok rosszindulatú elfajulása gyakoribb, főleg ha a fejen, a nyakon vagy a test hátsó középvonalában helyezkednek el. A kozmetikailag zavaró vagy gyakori irritációnak kitett, például arcon, nyakon elhelyezkedő anyajegyeket is jobb eltávolítani. A bor rákos elváltozása vonatkozásában genetikailag inkább a világos bőrű, kék szemű, szőke vagy vörös hajú, napon sokat tartózkodó és hólyagos leégésre hajlamos típusok veszélyeztetettebbek. Nagyobb kockázati tényező a gyengült immunrendszer és a családi előfordulás.

Másrészről nyolcéves korban valószínűleg még nem tudni, hogy a gyermeknél van-e sebgyógyulási zavar, illetve ha a felmenőknél előfordult túlhegesedő seb (keloid), akkor számolni kell öröklött hajlammal, ami adott esetben rögtön az arcon mutatkozhat először. A túlhegesedés lehet szerzett tulajdonság is, ami viszont egyáltalán nem sejthető. A keloid a heg vonalában elődomborodó piros dudor, néha fájdalmas, viszket és égő érzéssel párosul. Jóindulatú elváltozás, de esztétikailag az arcon mindig zavaró. Kétségtelen, hogy korai szakban injekciós kezeléssel befolyásolható, de sajnos nem mindig sikeresen. Léteznek keloidkezelésre krémek és kenőcsök is, de hatásuk nem minden esetben meggyőző.

Az anyajegyeket a plasztikai sebész az ép szövetben metszéssel, tehát biztonsági udvarral távolítja el helyi érzéstelenítésben. A gyógyulás egy-két hétig tart. A sebet víztől óvni kell, kerülni kell a fizikai megterhelést és a napozást, illetve télen is tanácsos használni magas faktorszámú fényvédő krémet.

Lerövidíthető a seb gyógyulásának ideje

Léteznek régi, természetes módszerek az anyajegy kivilágosítására. Például a füstikefű teáját régen is sikeresen használták a női szeplők eltüntetésére, de a frissen csavart citromlé is elkezdi kivilágosítani pár héten belül. A legesélyesebb talán valamelyik modern, extrém magas enzimtartalmú borregeneráló készítmény lehet. Egy nagyobb, sötétebb anyajegynél azonban ezek nem működnek.

A levétel utáni regenerálódás sebessége, minősége jól javítható homeopátiával. Ha nincs vérzékenységi hajlam, akkor a műtét előtti napon (egyébként ez bármilyen műtétre jó!) este vegyünk be 5-10 golyócskát az Arnica C200-ból (minden homeopátiával foglalkozó gyógyszertárban beszerezhető), és utána fél órával, még lefekvés előtt vegyünk be Arnica C30-ból is ugyanennyit. Másnap reggeltől 3x5-10 golyócskában szedjük legalább két hétig folyamatosan a C30-as Arnicát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134786_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713432913
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140513_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Elemzést közölt a Politico: nem véletlenül van kibukva Trump Ukrajnára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713432913
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713432913
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713432913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140036_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy