Celeb

VV Éva kiborult: bulimiás, önjelölt sztár rágalmaz

Bors

Létrehozva: 2012.12.09.

Állítólag részegen támadt rá, és harapdálta volt lakótársát VV Éva. A Törtető pert fontolgat, hiszen ezzel kapcsolatos nyilatkozata nem jelent meg.

Egy napilap mai híre szerint részegen támadt rá lakótársnőjére közös albérletükben VV Éva. A lány elmondása szerint azért, mert ő éppen a barátjához készült. VV Éva a közösségi portálon írta le véleményét az esettel kapcsolatban, és a jogi lépéseket sem tartja kizártnak.

– Engem és egy barátomat is felhívtak telefonon, hogy nyilatkozzunk az ügyben, hiszen mindketten jelen voltunk az állítólagos támadásnál. A mi történetünk merőben eltér attól, amit ez a lány állít, érdekes mód, így egyikünk válasza sem jelent meg a lapban. Minden más, amit mondanék, kint van a hivatalos oldalamon – mondta Éva.

A közösségi portálon fellelhető írás tartalma valóban más, mint Barbara állításai.

„A lakótársam G*** BARBARA - aki egyébként Olaszországban volt tudjuk mi -, nem azért költözött el, mert megvertem volna, hanem, mert nem volt egy forintja sem és nem tudta fizetni a lakbért! A hajtépés és a harapdálás sem igaz, én kiabáltam vele, mert a csajszika bulémiás és mindent belehány a budiba! Az utolsó csepp volt a pohárban már, hogy a kajámat is felzabálta és belehányta! Minden nap ivott, randalírozott, idegen pasikat cipelt fel a lakásba! A csajról annyit kell tudni , hogy féltékeny rám, celeb szeretne lenni, már szerepelt a Frizbiben, hogy valami G*****i nevű strici "futatta"! A szememben oly kedves volt, meg így szeret, úgy szeret stb, országos ribanc 20 évesen.” – olvasható a „közleményben”.

Telefonos megkeresésünkre a másik szemtanú csak annyit közölt: Éva igazat írt, nincs hozzáfűznivalója.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130809_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt van Zelenszkij terve: így akarja kirobbantani a harmadik világháborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713283218
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135238_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kiszállt a brüsszeli rendőrség a NatCon-ra: végzésük van arról, hogy le kell zárni a rendezvényt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132754_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713283218
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/kl5M2TtcSFPpJW5WuNUwjdhsqnlTvWNB93cz24MNh3U/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JlNDlmYTVhMDU1ZDQ4NDk5ZTY1YTA1YzNhNTBjZGVj.jpg
Zsákbamacska

"Rengeteget nevettünk..." - Marics Petiről vallott Stana Alexandra

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ADIHOGUZru60pm6e5EcVTUus7VMLV63xKN2dJr9-kZU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U4N2NkY2M0ODAxMjQ4OWY5ZGVmMTRhNTRiOTI1YzIz.jpg
Csajbuli

Lékai-Kiss Ramóna mindent hátrahagyva utazott el az országból