Celeb

Attól félnek, hogy Rubint Réka összeroppan

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2012.12.11.

Rubint Réka naponta négyszer látogatja Norbit a betegágyánál. Három gyermeküket egyedül gondozza, emellett edzéseket tart, és az üzletet sem hanyagolja. A barátok attól félnek, túl sok teher zúdult a fitneszladyre, aki terápiára jár.

Az UpDate életmód atyja, Schobert Norbi először októberben került műtőasztalra egy veleszületett szívbillentyű-korrekció miatt. Ám nem sokkal a beavatkozás után, egy súlyos fertőzést követően, megint fel kellett nyitni a mellkasát. Jelenleg is kórházban lábadozik, a család körüli teendők és az üzlet minden feladata feleségére, Rékára szakadt. Az életmód-tanácsadó bár tele van energiákkal, barátai szerint félő, hogy az óriási lelki és testi megterhelés megbosszulhatja magát.

– Négy órát alszom naponta, de nem vagyok fáradt – fogadkozott a Borsnak Réka. – Tény, hogy felfordult az életünk attól, hogy Norbi megint kórházba került. Larát suliba viszem, ezért fél ötkor kelek. Ezután vagy az új kiadványomat népszerűsítem vagy aerobikórát tartok. Amikor kiderült, hogy Norbit megint műtik, éppen Sárváron voltam az Alakreform-táborban. Autóba ültem és rohantam a kórházba. A műtő ajtajáig fogtam a kezét, majd irány vissza Sárvárra. Két nap alatt hatszor jártam meg a két város közti utat, több mint 1800 kilométert autóztam, de nem panaszkodom. Most ez az élethelyzet van, ehhez kell alkalmazkodnom – jelentette ki elszántan a háromgyermekes édesanya.

Réka kitartása, teherbírása irigylésre méltó. A fiatalasszony hangján sem hallani, hogy fáradt vagy szomorú lenne. Míg napközbeni teendői elterelik gondolatát, addig éjszaka felszínre törnek elfojtott érzései.

– Az esték a legnehezebbek – mesélte. – Norbi egyik pólójával alszom, amiben benne van az illata. Azt ölelem. A gyerekek felváltva átjönnek, de évtizedek óta nem töltöttem a férjem nélkül az éjszakákat, így iszonyatosan nehéz. Tudom, hogy az ismerőseim nagyon féltenek, mert szerintük túl jól viselem ezt a nehéz időszakot. Nem titok, hogy egy légzésterapeuta segít abban, hogy fel tudjam dolgozni a velünk történteket – nyugtatta meg az érte aggódókat Schobert Norbi életének párja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711637714
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088416_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezt gondolja Mészöly Géza arról, hogy Marco Rossi beérte az örökranglistán az édesapját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086586_auto_resized.png
metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090198_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711637714
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711637714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091356_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tragikus baleset az M4-es autóúton: egy hétéves kisfiú meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók