Sport

Berki feleségül vette szerelmét

Létrehozva: 2012.12.12.

Berki Krisztián nem halogatta tovább a döntést, hároméves ismeretség után feleségül vette élete társát. A ceremóniára Kubában került sor, ahol aztán a nászutat is megejtették a fiatalok.

Hivatalos Facebook-oldalán jelentette be Berki Krisztián, hogy feleségül vette kedvesét, Gál Máriát. A Londonban lólengésben olimpiai bajnoki címet nyert tornász és az egykori tékvandóversenyző közel három éve alkot egy párt. A szertartásra Kubában került sor, ahol az elmúlt heteket töltötték a szerelmesek.

Krisztián londoni aranyérme után Mária így nyilatkozott kettejük kapcsolatáról:

– A sportolómúltam abszolút alkalmassá tesz arra, hogy megértsem Krisztián céljait, álmait, elfogadjam életvitelét. Sőt, azt mondhatom, hogy ő valósítja meg az én álmaimat is, hiszen én is olimpiai bajnok akartam lenni, de nekem nem sikerült, már abbahagytam a sportot. Vagyis a részemről ez soha nem volt áldozat, amiben tudom, segítem. Megérte, hiszen így is kijutottam egy olimpiára – ha nem is versenyzőként –, és egy számomra nagyon fontos aranyéremnek örülhetek.

Mária akkor még nem beszélt az esküvő lehetőségéről, csupán annyit árult el, hogy ha kedvese eleget tesz a sok kötelezettségnek, akkor év végén elutaznak, jó messze a világ zajától. Nos, ezt a tervüket megvalósították, és egy kicsit túl is teljesítették: örök hűséget esküdtek egymásnak.

Krisztián az olimpia után pár héttel már pedzegette, hogy talán lesz esküvő az idén.

– Szeretnénk összeházasodni, de a részleteket nem tudjuk még – mondta augusztusban Krisztián. – A babakérdés is sok mindentől függ. Hiszen a torna mellett alig látnám a gyermekemet, nem akarom, hogy a tévéből ismerjen, viszont nem szeretnék idős szülő lenni, aki nem tud részt venni a saját gyereke mindennapjaiban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711723514
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711723514
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711723514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik