Celeb

Lilu fodrászai a TV2-nek is dolgoztak

B. M.

Létrehozva: 2012.12.16.

Az RTL Klubos Lilu fodrászai vágták a TV2 Voice című szuperprodukció énekeseinek haját, tudta meg a Bors.

Bár óriási a harc az RTL Klub és a TV2 között – különösen a két tehetségkutató, az X-Faktor és a The Voice között –, az RTL Klub emblematikus arca, Lilu is hozzátett a TV2 tehetségkutatójának színvonalához. 

Igaz, nem tévésként, hanem vállalkozóként. Liluról már korábban megírtuk, hogy fodrászszalont nyitott Budapest belvárosának exkluzív negyedében, ahol a fodrászok nemcsak az utcáról bejövő vendégeket szolgálják ki, hanem olykor tévéműsorokban és egyéb rendezvényeken is közreműködnek.

Így eshetett meg, hogy a Voice énekeseinek fazonigazításában Lilu fodrászatában dolgozó szakemberek is részt vettek.

Mint megtudtuk, a TV2-nél Lakatos Márk a stylist, Nagy Viktor a vezető fodrász és az ő feladatuk, hogy szakmai stábot toborozzanak.

Csakhogy előfordult, hogy kevés volt a fodrász, így amikor összesen 48 versenyző „rőzséjét” kellett rendbe tenni, segítségre szorultak: Lilu csapatából pár fodrász segítette ki őket.

– Lilu és Nagy Sándor fodrász a tulajdonosai az R2 fodrászszalonnak, miután azonban Lilu műsorvezető és nem fodrász, a szakmai vezetés természetesen Nagy Sanyié. Valóban volt két nap, amikor Lakatos Márkék csapata fodrászokat toborzott, és pár olyan szakember is besegített a csapat munkájába, akik az R2 szalonban is dolgoznak. 

A fodrászszakmában ez megszokott, a jó szakemberek kelendőek és a show-műsorokban, rendezvényeken, bemutatókon folyamatosan dolgoznak amellett, hogy van egy állandó helyük, ami jelen esetben az R2 – mondta lapunknak Rubin Kata, a Lilu sajtóképviseletét ellátó Red Lemon ügyvezetője.

A TV2 is megerősítette információinkat. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087599_auto_resized.png
origo.hu

Nehéz döntést kellett meghoznia G.w.M exének, Nagy Melanie-nak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711708510
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711708510
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067198_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711708510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel