Celeb

Kölcsönből szavazott az X-Faktor győztesének családja

F. F.

Létrehozva: 2012.12.17.

Erőn felül támogatták Gergőt családtagjai. Az énekes szerény körülmények között élő szülei az utolsó tartalékaikat is bevetették, sőt anyagi segítséget kértek, hogy még az utolsó percekben is szavazhassanak rá. Megérte.

Oláh Gergő szülei már szombat este száz százalékig biztosak voltak abban, hogy vasárnap este fiukat kiáltja ki Ördög Nóra a műsor győztesének. Az X-Faktorban a mentorok által csak őstehetségnek titulált fiú édesanyja már évekkel ezelőtt érezte, hogy fia sokra fogja vinni.

– Óvodás korában eljátszották egy néptáncelőadásban, hogy ő a király, hát most tényleg ő a király. Az az álom, amit valamikor megálmodtunk és szerettük volna, hogy sikerüljön, az most itt van és ő valósította meg, nekem ez nagyon csodálatos dolog – áradozott a Borsnak Gergőről édesanyja, Rózsika, akitől a boldog édesapa vette át a szót.

– Annyira érzem, hogy ő lesz a nyertes, hogy semmi izgalom nincs bennem – jelentette ki még a szombati döntő után a férfi, aki azért azt is elárulta, hogy nem bíznak mindent a jó szerencsére. – Persze azért szavazunk rá, nem hagyjuk abba. Még kölcsön is kértünk pénzt, hogy elég SMS-t tudjunk rá küldeni.

Geszti Péter huszonnégy éves mentoráltja tisztában van vele, hogy a családja a verseny alatt végig bízott benne, és annak ellenére, hogy szűkös körülmények között élnek a Nógrád megyei Karancslapujtőn, erőn felül segítették. Éppen ezért - most már győztesként - a siker hozadékából nagyobb családjának sokszorosan szeretné meghálálni a támogatást, de legelőször feleségének és gyermekeinek akar kialakítani egy meghitt otthont. Olyat, amiről az egyszerűen berendezett albérletükben csak álmodoztak.

– Először is egy saját lakást szeretnék a családomnak. Kertes házra vágyom, jó környéken, ahova ha belépek, boldogsággal tölt el, hogy ezt a tévét én vettem és azt a szép konyhaszekrényt is. Szeretnék egy nagybevásárlást, ami mindent tartalmazna, bútorokat, játékokat, elektronikus berendezéseket, hogy amikor hazamegyek, azt tudjam mondani, hogy minden a helyén van. Korábban sokszor volt olyan, hogy a feleségemmel beléptünk az albérletünkbe és úgy éreztük, bárcsak ne ezek a bútorok lennének itt. Jó lenne végre úgy hazamenni, hogy minden, ami a lakásban van, az az enyém. 

Gergőnek most minden álma valóra válhat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701324
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701324
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701324
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel