Celeb

Ganxsta Zolee már nem vesz tartós tejet

F. F.

Létrehozva: 2012.12.21.

A maja naptárforduló körüli izgalom számos előadónak, szórakozóhelynek, de még politikusnak is ötletet adott. Válogathatunk a világvége-programok között.

A katasztrófa közeledte talán Pataky Attilát érintette a legmélyebben, a pénz megszűnését jövendölő énekes által vezetett Edda Művek december 28-án mutatja be világunk jelenlegi állapotának megsemmisüléséről szóló, Inog a világ című új albumát.

Döglégy is felkészült rá, hogy a maga módján búcsúzzon a világtól. Fellép december 21-én a Világvége Fesztiválon az F. O. System dobosaként.

– Tartós tejet már nem veszünk. A viccet félretéve, szerintem spirituális szempontból egy korszak végét jelenti ez a nap, de a mi koncertünk még éjfél előtt van, így megússzuk. Azért remélem, az utánunk következő Vágtázó Halottkémek is játszhat még.

Valóban kár lenne, ha éppen a nemzetközi hírű, kozmikus-sámánisztikus rockot játszó VHK-t hallgattatná el a sors. A zenekar azt ígéri, hogy koncertjük felszabadítja bennünk azt az életösztönt, amely egy fényesebb jövőmegéléséhez szükséges.

Csilis bab az utolsó vacsora

Az utolsó vacsora sem maradhat el, erről egy budapesti szórakozóhely gondoskodik egész hétvégén. Az Antropos meglovagolja a világvégét: az Anker Klubban tartandó buliba több mint 1200 embert várnak.

– Két éve olvastam először a világvégéről, akkor hoztam létre egy Facebook-eseményt, és azóta is folyamatosan hívjuk rá az embereket. Lesz „Utolsó vacsora menü” 1200 forintért, csilis babot ehetnek a vendégek, amit egy korsó sörrel vagy egy pohár borral öblíthetnek majd le – mondta el Kovács „Kópé” Péter, az Antropos weboldalának tulajdonosa.

 

Ez nem jött be 2000. január 1.

Rettegve várta a világ a 2-essel kezdődő éveket, sokan hitték, hogy akkor vége lesz a világnak. A régebbi számítógépek esetleges leállására már 1970-ben felhívták a figyelmet. Megugrottak a fegyvervásárlások, de végül néhány kisebb informatikai gikszer kíséretében problémamentesen beköszöntött az új esztendő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711678214
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711678214
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090958_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081961_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Riadót fújtak az állatorvosok: komoly veszély fenyegeti a kutyákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711678214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...