A keze egyre jobban fáj, de nem akar beszélni róla. Arról viszont annál szívesebben mesélt Törőcsik Mari, hogy miért vállalta el élete első hangtalan figuráját Eszenyi Enikő felkérésére.
Törőcsik Mari képtelen pihenni. Örök szerelme a színház, a nemzet színészének csak a színpad számít. Így aztán az sem meglepő, hogy hiába fáj a keze – s mint mondja, ez csak egyre rosszabb lesz –, amíg hívják, dolgozni fog.
– Írni nem tudok, autogramot ne is kérjen – mosolyodik el, de azonnal témát vált, nem akarja, hogy a játéka helyett a kezét figyelje majd a közönség. A színészet az élete, és az idén, huszonöt év után, ismét a Vígszínházban láthatjuk. Eszenyi Enikő kérte fel, hogy az Átutazók című darabban szerepeljen.
Törőcsik először dolgozik Eszenyi Enikővel, s ráadásul életében először alakít olyan karaktert, akinek egyetlen szót sem kell szólnia.
– Nem mondhatnám, hogy túl nagy kihívásnak tűnt elsőre, de amikor Enikő felhívott, és felolvasta a darabot, megértettem, miért fontos, hogy ne egy statiszta, hanem jelentős színész játssza el a szerepet – magyarázta Törőcsik. – Néhányszor átsétálok a színpadon, nagyjából ez a feladat, de érje be ennyivel! Soha nem beszélek próbákról, szerepekről, hiszen a végeredmény a fontos, amit a néző lát. A szövegtanulással biztosan nem lesz gondom, miután meg sem kell nyikkannom – nevetett a művész, aki azt is elárulta, miért várakoztatta Eszenyit, mielőtt igent mondott.
– Megkértem, várjuk meg, hogy Alföldi Róbert is áment mondjon rá. Nem mintha nem lett volna velem mindig rendkívül nagyvonalú, de nálam ez elvi kérdés. A direktoromnak nem volt kifogása, Enikővel pedig biztosan könnyedén megy a közös munka. Egyébként tisztáztam vele, hogy vendégként nem szeretnék a társulata előtt vitatkozni vele. Persze, ő rendez, én pedig teszem a dolgomat. S mielőtt kombinálni kezdene, hangsúlyozom, az, hogy a Vígben is játszom, nem jelenti azt, hogy át is igazolok! - tette hozzá határozottan a művész, akit arról is kérdeztünk, miért szeret Alföldivel dolgozni.
– Pattogós a stílusa, de mégis olyan kedvesen parancsolgat, hogy egyszerűen élvezem. Annyira érezni, hogy szeret engem, hogy nem lehet neki nem haptákba állni! Olyan rendezőkkel szeretek együtt dolgozni, akik nemcsak a titulusuk szerint azok. Kijutott az életemben legalább tíz-tizenkét ilyen csodás mester.
