Celeb

Sisakot kapott ájulás ellen Clinton

Bors

Létrehozva: 2013.01.09.

Különös, ám hasznos ajándékot kapott a betegségéből lábadozó Hillary Clinton. A külügyminiszternek címzett csomagban egy ­ütés­álló, állvédővel felszerelt bukósisak volt.

Hatalmas ünnepséggel várták vissza irodájába egy hónapos távolléte után Hillary Clinton amerikai külügyminisztert. Az egykori first lady nemrég közel egy hetet töltött kórházban, miután vérrögöt találtak a koponyájában.

Először még december elején dőlt ki a munkából egy súlyos vírusfertőzéssel, majd az ünnepek alatt legyengült, elájult és beverte a fejét. Ekkor keletkezett a vérrög, amit kórházban kellett kezelni.

Hétfőn tért vissza hivatalába, ahol kollégái már nagyon várták, még ajándékkal is készültek. Amikor Clinton kibontotta a csomagot, egy pillanatra megfagyott a levegő, senki sem tudta, hogyan reagál majd a meglepetésre a külügyminiszter.

A dolgozók ugyanis egy névre szóló amerikaifoci-mezt és egy másfél kilós sisakot ajándékoztak főnöküknek, egyrészről mert ez Clinton sport iránti vonzalmát fejezi ki, másrészt pedig biztonságot nyújt neki, ha még egyszer ­elájulna. A külügyminiszter hangosan nevetve emelte magasba a sisakot.

A mezen Clinton neve alatt a 112-es szám szerepelt, ennyi országban járt hivatali ideje alatt a külügyminiszter. Ez pedig új rekord az amerikai történelemben. A beszámolók szerint bár Clintonnak tetszettek az ajándékok, egyiket sem próbálta ki, hanem rögtön belevetette magát a munkába. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek