Celeb

Dopeman szerint csalt az Eurovízió zsűrije

F. F.

Létrehozva: 2013.01.13.

Dopemannél kihúzták a gyufát, mikor kiderült, hogy nem válogatták bea dalát az Eurovíziós Dalfesztivál harminc induló száma közé. A pohár azonban akkor telt be, amikor kikövetkeztette, hogy az induló dalokat meg sem hallgatták.

Péntek este Fatima a Voice című műsorban azt nyilatkozta, hogy a dala még nem szerkezetkész. Ez elvileg nem lehetséges, hiszen a daloknak december 31-ig végleges formátumúnak kellett volna lenniük – kezdte a rapper sérelmeit ecsetelni a Borsnak. – Keresztes Ildikó pedig Balázsék rádióműsorában arról beszélt, hogy az ő dala csak demó, amit még föl kell énekelnie és magáévá kell tennie, tehát az ő számát sem hallgathatták még meg.

A szabályok szerint csak magyar nyelvű számok indulhattak, ehhez képest Kállay Saunders András egy My baby című dallal került be. Ha ez még nem lenne elég, harminc dalból minimum nyolcat ugyanaz a Szabó nevű ember írt, Geszti Péter meg a szöveget hozzá – panaszolta Dopeman, aki személyeskedésnek veszi, hogy az ő dalát nem válogatták be.

– Nevetséges az egész! Semmilyen kritériumnak nem felelnek meg a bejutott előadók, akikkel személyesen egyébként nincsen semmi problémám. Na de mégis milyen az a szakmai zsűri, ami az én dalomat nem válogatja be? Mit képzel magáról? Szimpla politikai alapon nem engedtek be, mert köztudottan az ellenoldalhoz tartozom. Milyen demokrácia ez, ahol politikai alapon bojkottálnak egy zenei produkciót? – akadt ki Pityinger László.

– Nem értem például, hogy Csiszár Jenőnek mi köze van a zenéhez? Én azt gondolom, hogy egy Harry Potter-találkozó ez az egész Eurovízió. Azért is indultam el ezen a versenyen, mert kíváncsi voltam arra, hogy ebben az országban túlléptünk-e már a Kádár-korszakon, de úgy tűnik, nem sikerült. Az a lényeg, hogy többszörös platinalemezes előadó vagyok, a magyar zenei élet elitjével dolgoztam együtt. Én még akkor is elindítottam volna magam, ha a Boci, boci tarkát énekeltem volna – nevette el magát végül az alternatív államfővé avanzsált zenész.

– Dopemannek biztos röntgenszeme van, hogy belát az MTVA zsűriszobájába, ahol két napon át hallgatták meg azt a 244 dalt, ami beérkezett az idei versenyre. Sajnáljuk, hogy savanyú a szőlő! – reagált Dopeman vádjaira a Borsnak Lencsó Rita, az MTVA sajtófőnöke.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711672812
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078877_auto_resized.jpg
vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711672812
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711672812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...